Jegyvásárlás
vígjáték két részben Történik napjainkban, Párizs egyik előkelő negyedében
Vígjáték a lélekről, esendőségről, vágyakozásról, útkeresésről… azaz rólunk.
Első színházi élmény 0-3 évesek számára a Vaskakas Bábszínház előadásában
A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.
Adott egy fiatal férfi, akinek az apja meghalt, az anyja pedig szinte azonnal újból férjhez ment. Gyanús. Hamletben zavaros indulatok dolgoznak, és miközben kétségbeesetten próbál beszélni arról, amit érez, hirtelen olyan helyzetben találja magát, amiből nem látszik kiút. Jó lenne kiszállni pedig, és elmenni innen messzire, mert ha maradunk, abba csak beleőrülni lehet. Beszélgetni kéne, de nincs idő, nincs energia, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Ennek pedig – sejthetjük – nem lesz jó vége.
MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték az Ametist Bábszínház előadása
Kevés olyan fergeteges komédia látható a hazai színpadokon, mint a Nézőművészeti Kft. (Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Katona László) „A fajok eredete” című előadása. Nem véletlenül fut mindenütt telt házzal, 2010 óta töretlenül. Most 2026. május 11-én, 19.00 órától a miskolci Tudomány és Technika Háza TTH Színpadán láthatjuk a legendás előadást, amely az evolúciót és az emberi degradációt mutatja be önironikus, harsány stílusban, a Harsányi Attila és vendégei sorozatunk részeként.
zenés családi mesejáték egy részben (Bálint Ágnes azonos című meseregénye alapján a színpadi adaptációt készítette: Bártfay Rita) Zeneszerző: Csiszár Ferenc
Színházi Világnap a Szigligeti Színházban – különleges színházi élménycsomaggal! Idén nemcsak megünnepeljük a színházat – meg is mutatjuk, hogyan születik. Egyetlen jeggyel két színházi élményben lehet része.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!