Køb Billetter
Fedezzük fel együtt a barlang titokzatos világát és az ott élő denevérek életét!
A téli időszakban, amikor a denevérek telelőhelyként használják a barlangot, alkalmat biztosítunk a hazai denevérfauna megismerésére.
Tartsanak velünk a Négy évszak túrasorozatunk második állomásán, amely során felfedezzük Apaj tavaszi természeti értékeit. A halastavakhoz ellátogatva betekintést nyerhetünk a kanalasgémek életébe és viselkedésébe. A túra során szó esik a halastavak ökológiai jelentőségéről, a területhez kötődő fajokról, valamint a vizes élőhelyek szerepéről a természetvédelemben. Egy kis szerencsével az utolsó megállóponton akár túzokokat is láthatunk.
Ha az átlagnál jobban érdekel a geológia. Ha egyszerűen mindent tudni akarsz Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangjáról. Ha nem riadsz vissza attól, hogy akár három órát tölts a föld alatt – akkor ezt a programot neked ajánljuk!
A szegedi Fehér-tó ritkán járt, Új-halastavaknak hívott részén keressük a tavasz nyomait és a bíbiceket.
A tél vége felé egyre több madárfaj jelenik meg az etetőinken.
A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja.
Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!
A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók elől eddig elzárt részeit, gyere velünk egy izgalmas történelmi és természetismereti utazásra!
A hajdani alcsúti kastélykert természeti értékeinek felfedezésére invitáljuk a könnyű sétára vágyókat.
A Barlangok Hónapja keretében bepillantást nyerhetünk, hogy az egykori felfedezők hol jutottak be a barlangba, honnan közelítették meg a látogatók számára ma már könnyedén járható, gyönyörű képződményeiről méltán népszerű Szemlő-hegyi-barlangot.
Nőnap alkalmából lehetőség szerint madarat szeretnénk fogatni minden megjelent nővel, nagymamával, kismamával, kislánnyal és nagylánnyal.
A hosszú tél után mindig nagy örömet jelent a március elején szirmaikat bontó leánykökörcsinek látványa. Túránk során a Strázsa-hegyi tanösvényt járjuk be kökörcsinek és egyéb koratavaszi virágok után kutatva.
A Barlangok Hónapja alkalmából Vincze Péter geológus rendhagyó hosszúságú, tartalmú és útvonalú túra keretében kalauzolja végig az érdeklődőket hazánk leghosszabb barlangja, a Pál-völgyi-barlang kiépített szakaszain.
A Barlangok Hónapja alkalmából Vincze Péter geológus rendhagyó hosszúságú, tartalmú és útvonalú túra keretében ismerteti meg az érdeklődőket a Budapest föld alatti virágoskertjeként emlegetett Szemlő-hegyi-barlang értékeivel.
Családbarát kalandtúránkon felfedezzük a Turjánvidék vizes-lápos világát, bemerészkedünk a vízzel borított láperdők szélébe, majd a nedves réteken haladunk tovább, elsajátítjuk a lápjárás fortélyait, közben pedig a tavaszi, szép lassan ébredező élővilágban is gyönyörködünk.
Tavasszal kertjeink énekesmadarai fészkelőhelyet keresnek, de sokszor nem találnak megfelelőt.
Ha szeretné egész évben megfigyelni és hallgatni őket, jöjjön el a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság madárodú-készítő programjára!
Az év első fokozottan védett virágzó növénye az egyhajúvirág, mely tízezres nagyságrendben ontja szirmait ebben az időszakban.
Létezik Budapesten egy mesebeli, eldugott hely, amit sokan ismernek, de kevesen láttak. Egykor Jókai
Mór kertészkedett és alkotott nyaranta a svábhegyi vén fák alatt.
A költészet világnapja alkalmából látogatást teszünk a Fülöpházi-buckavidékre és kanyargós útjain haladva megismerkedünk a táj történetével illetve élővilágával. Mindeközben néhány vers is elhangzik, melyek szerzői sokszor a természetből merítkeztek és műveik köthetők a túra alatt elhangzottakhoz, látottakhoz.
Barangold be velünk a Magyar Honvédség, a k.u.k. és a Vörös Hadsereg egykori lő- és gyakorlóterét, ismerd meg a felhagyott bunkerek bizarr világát és a történelem más ránk maradt titokzatos emlékeit!
A fehér gólya a magyar nép lelkéhez közel álló madárként ezekben a napokban érkezik vissza afrikai teleléséből.
Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.
Kalandos útra indulunk a láperdők mélyébe, lábas égerfák között bolyongva, zsombékról-zsombékra lépkedve, helyenként csizmaszárig érő vízben gázolva.
Bolygók, csillagok, csillagképek, éjszakai lepkék és madarak!
Csatlakozz hozzánk esti, éjszakai programunkra, ahol megismerkedhetsz a sötét égbolt csodáival, az éjjeli lepkék rejtelmes, színes világával és az éjszaka hangjaival.
Fények játéka az éjszakában. Szentjánosbogarak a tatai Cseke-tó erdejében!
Túrázzunk együtt a Gerecse Szentélyében, a fokozottan védett Pisznicére!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.