Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

művész

Auksz Éva
3

Auksz Éva

Született: 1971. január 10. (Dunaújváros)

Színésznő, táncos.

1995-től vendégművészként rendszeresen játszik a Nemzeti Színház előadásaiban, melynek eredményeként 1999-ben a társulat tagja lett. 2000 őszétől a Pesti Magyar Színház művésze.
2016. Színház és Filmművészeti Egyetem
Vendégművészként játszott többek között a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Esztergomi Várszínház, a Kecskeméti Katona József Színház,…

 Tovább

Aktuális programok

Carmen

Budapesti Operettszínház

Egy spanyol kisvárosban eljegyzést tartanak: Mayor Mendoza, a helyi polgármester férjhez adja lányát, Catarinát José Riverához. Az esemény azonban…

Oscar

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Arisztokratikus környezetben, Barnier szappangyáros villájában játszódik a humoros történet, félreértésekkel, szerelmi háromszögekkel, eltitkolt gyermekekkel, táskák elcserélésével fűszerezve.

Adorján Beáta: Loft

Gyulai Várszínház

Egyfelvonásos kortárs komédia A Titánia Stúdió előadása

Mary Poppins

Madách Színház

musical Az előadást angol felirattal játsszuk.

Adorján Beáta: LOFT

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.

Három barátnő története. Szerelmekkel, válással, árulásokkal teli szenvedélyes szövetség. Három különböző sors, világlátás, de mindegyik fő mozgatórugója a vágy,…

A Hang-villa titka

József Attila Színház

Mesénk egy angol kisvárosban játszódik, ahol főhősünk, Suzy édesanyjával él egy kis házikóban, igen szerény körülmények között. A Mama…

Színésznő, táncos.

1995-től vendégművészként rendszeresen játszik a Nemzeti Színház előadásaiban, melynek eredményeként 1999-ben a társulat tagja lett. 2000 őszétől a Pesti Magyar Színház művésze.
2016. Színház és Filmművészeti Egyetem
Vendégművészként játszott többek között a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Esztergomi Várszínház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Pécsi Nemzeti Színház,  a Pécsváradi Várszínház, a Játékszín, a Győri Nemzeti Színház, Madách Színház előadásaiban.

Díjai:
1998 EMeRTon-díj (Az év musical énekesnője)
2005 Főnix díj
2008 Agárdy-emléklánc
2013 Iglódi István-emlékgyűrű

Fontosabb szerepei:
MARGARITA (Bulgakov: Mester és a Margarita),
MATHILDIS (Füst Milán: Negyedik Henrik király),
ANTÓNIA (Leigh-Wassermann: La Mancha lovagja),
MÁRTHA (Csiky: A nagymama),
COLETTE (Eisemann: Fekete Péter),
ILUSKA (Kacsóh-Heltai-Bakonyi: János vitéz),
ELIZA DOOLITTLE (Lerner-Loewe: My fair Lady),
CLUVIA, EGY KÉJHÖLGY (Madách: Az ember tragédiája),
KURTIZÁN (Shakespeare: Tévedések vígjátéka),
VIOLETTA CAVALLINI (Kálmán: A montmartre-i ibolya),
CECEI ÉVA (Gárdonyi-Várkonyi: Egri csillagok),
LIEDENWALL EDIT (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai),
KRISZTINA (Szörényi-Bródy: Veled Uram),
HEAVENLY FINLEY: (Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara),
RÉKA (Szörényi-Bródy: István, a király),
UNOKAHÚG (Leigh-Wassermann: La Mancha lovagja),
TÜNDE (Vörösmarty: Csongor és Tünde),
HENRIETTE (Moliére: Tudós nők),
TÁNCOSNŐ (Balázs Ágnes: Andersen avagy a mesék meséje),
EURYDIKE (Offenbach: Orfeusz az alvilágban),
HOLLY (Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó),
ANASZTÁZIA (Szörényi Levente-Pozsgai Zsolt: Árpád népe),
HOLLY (Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó),
MAYA (Fényes Szabolcs-Harmat Imre: Maya),
JELONA (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!),
ALDONZA (Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja),
VIVIANE (Feydeau: Fel is út, le is út!),
HOPE HARCOURT (Cole Porter: Mi jöhet még?!)
ALDONZA (Mitch Leigh - Joe Darion:La Mancha lovagja),
ELIZA DOLLITLLE: (Lerner-Loewe: My Fair Lady),
RÉKA (Szörényi-Bródy: István, a király),
ANNIE (Huszka Martos: Bob herceg),
HENRIETTE (Moliére: Tudós nők),
TÁNCOSNŐ (Balázs Ágnes: Andersen avagy a mesék meséje),
HOLLY (Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó),
JELONA (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!),
RACHEL (Garvay Andor: Farkasasszony),
VIVIANE (Feydeau: Fel is út, le is út!),
HOPE HARCOURT (Cole Porter: Mi jöhet még?!)
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - címszerep

Játékfilmek:
2001 Sacra Corona - Adelaide
2007 Lora - Sarah
2010 A Föld szeretője - Teréz

Tévéfilmek:
1993-1994 Kisváros (tévésorozat) - Mónika
1997 Befordultam a konyhára - versösszeállítás
1998 Az öt zsaru (akciófilm-sorozat, epizód) -
2003 Szeret, nem szeret (tévésorozat, epizód) - Neighbour
2007 Jóban Rosszban (tévésorozat, 1. szezon 361. epizód) -
2007 Barátok közt (tévésorozat) - Horváth Helga
2008 Pirkadat (tévésorozat) - Az ismeretlen
2015 Farkasasszony (tévéfilm) - Ráchel (feleség)

22/23 Hja, kérem a nő-az nő pb

22/23 Hja, kérem a nő-az nő pb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Hja, kérem a nő-az nő zfb

22/23 Hja, kérem a nő-az nő zfb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Jónás könyve

22/23 Jónás könyve

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
23/24 Szibériai csárdás vjb.

23/24 Szibériai csárdás vjb.

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
9-től 5-ig

9-től 5-ig

József Attila Színház
  • Violet; Roz Keith
A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK

A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK

Magyar Színház
  • Arabella, kötéltáncosnő
Adorján Beáta: LOFT

Adorján Beáta: LOFT

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Léna
Adorján Beáta: LOFT

Adorján Beáta: LOFT

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Léna
Ájlávju, de jó vagy, légy más

Ájlávju, de jó vagy, légy más

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Nő2
ÁJLÁVJÚ, DE JÓ VAGY, LÉGY MÁS - Bartók Kamaraszínház

ÁJLÁVJÚ, DE JÓ VAGY, LÉGY MÁS - Bartók Kamaraszínház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Nő2
Amazonok

Amazonok

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Micky
Amazonok

Amazonok

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Micky
Amazonok

Amazonok

Móricz Zsigmond Színház
  • Micky
Amazonok - 3 év múlva (Rózsavölgyi Szalon)

Amazonok - 3 év múlva (Rózsavölgyi Szalon)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Micky
Amazonok - három év múlva

Amazonok - három év múlva

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Andersen avagy a mesék meséje

Andersen avagy a mesék meséje

Veszprémi Petőfi Színház
  • Táncosnő, táncosnő
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

Magyar Színház
  • Táncosnő
ANYEGIN

ANYEGIN

Magyar Színház
  • TATJÁNA
Apáca Show

Apáca Show

Budapesti Operettszínház.
  • MARY LAZARUS
Babits Mihály: Jónás könyve

Babits Mihály: Jónás könyve

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Bartók Kamaraszínház: Jónás könyve

Bartók Kamaraszínház: Jónás könyve

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Müpa
  • Színész
Billy Elliot -  a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Mrs Wilkinson
Billy Elliot - a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Mrs. Wilkinson
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
CABIRIA ÉJSZAKÁI

CABIRIA ÉJSZAKÁI

Magyar Színház
  • CHARITY HOPE VALENTINE
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

Magyar Színház
  • CHARITY HOPE VALENTINE
Csík Zenekar / A változó szerencse szekerén

Csík Zenekar / A változó szerencse szekerén

Általános
  • Józsa Imre-díjas színművésznő
Csík Zenekar: A változó szerencse szekerén

CYRANO DE BERGERAC

CYRANO DE BERGERAC

Magyar Színház
  • LIZA
El kell mondanom

El kell mondanom

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Nővér
El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M

El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M

Rózsavölgyi Szalon
  • Nővér
FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat

FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat

Magyar Színház
  • VIVIANE, a lánya
Frida Kahlo

Frida Kahlo

Gyulai Várszínház
  • Lupe, Tina, Cseléd, Hölgy, Georgia, Cristina, Natalia, etc.
Hja, kérem, a nő, az nő!

Hja, kérem, a nő, az nő!

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Erzsi
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Erzsi
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera

Magyar Színház
  • Réka,Koppány lánya
Jean-Marie Chevret: Amazonok - Náray Erika, Györgyi Anna, Auksz Éva, Ozsgyáni Mihály, Héricz Partik

Jean-Marie Chevret: Amazonok - Náray Erika, Györgyi Anna, Auksz Éva, Ozsgyáni Mihály, Héricz Partik

Rózsavölgyi Szalon
  • Micky
Jean-Marie Chevret: Amazonok - Náray Erika, Györgyi Anna, Auksz Éva, Ozsgyáni Mihály, Héricz Patrik

Jean-Marie Chevret: Amazonok - Náray Erika, Györgyi Anna, Auksz Éva, Ozsgyáni Mihály, Héricz Patrik

Rózsavölgyi Szalon
  • Micky
Jean-Marie Chevret: Amazonok – Három év múlva - Náray E.,Auksz É.,Györgyi A.,Ozsgyáni M.,Héricz P.,

Jean-Marie Chevret: Amazonok – Három év múlva - Náray E.,Auksz É.,Györgyi A.,Ozsgyáni M.,Varga Á.,

Jean-Marie Chevret: Amazonok – Három év múlva - Náray E.,Auksz É.,Györgyi A.,Ozsgyáni M.,Varga Á.,

Rózsavölgyi Szalon
  • Micky
Jónás könyve

Jónás könyve

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
KÉNYES EGYENSÚLY - színmű

KÉNYES EGYENSÚLY - színmű

Magyar Színház
  • Julia
Koldusopera

Koldusopera

József Attila Színház
  • Peachumné
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aldonza
LA MANCHA LOVAGJA - musical

LA MANCHA LOVAGJA - musical

Magyar Színház
  • Aldonza
LOFT

LOFT

Thália Színház
  • Léna
Loft

Loft

Móricz Zsigmond Színház
  • Léna
LOFT

LOFT

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
LOFT

LOFT

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Léna
Loft

Loft

6szín
  • Léna
Loft

Loft

Móricz Zsigmond Színház
  • Léna
MACSKAFOGÓ - musical

MACSKAFOGÓ - musical

Magyar Színház
  • HOLLY
Made in Hungária extrákkal

Made in Hungária extrákkal

József Attila Színház
  • Anya
Made in Hungária házibulival

Made in Hungária házibulival

József Attila Színház
  • Anya
Magas szőke/barna férfi felemás...

Magas szőke/barna férfi felemás...

József Attila Színház
  • Marilda
Mamma Mia!

Mamma Mia!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Donna Sheridan
Maya

Maya

Budapesti Operettszínház
  • Madeline
Menken-Glenn: Apáca Show

Menken-Glenn: Apáca Show

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Mary Lazarus nővér
Meseautó

Meseautó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kerekes Anna
Mézesvölgyi Nyár - Made in Hungária

Mézesvölgyi Nyár - Made in Hungária

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Anya
MI JÖHET MÉG? - musical

MI JÖHET MÉG? - musical

Magyar Színház
  • HOPE HARCOURT, csinos fiatal hölgy
Mikó Csaba - Závada Péter - Szemenyei János: Sándor Mátyás

Mikó Csaba - Závada Péter - Szemenyei János: Sándor Mátyás

Gyulai Várszínház
  • Torontálné
MY FAIR LADY - musical

MY FAIR LADY - musical

Magyar Színház
  • Eliza Doolittle
Neil Simon-Cy Colemann-Dorothy Fields: Sweet Charity, Auksz Éva előadásában

Neil Simon-Cy Colemann-Dorothy Fields: Sweet Charity, Auksz Éva előadásában

Gödöllői Királyi Kastély
  • Színész
Nine - Kilenc

Nine - Kilenc

Budapesti Operettszínház
  • Stephanie Necrophorus - újságíró
Osztrigás Mici

Osztrigás Mici

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mme Guérissac
OSZTRIGÁS MICI

OSZTRIGÁS MICI

Magyar Színház
  • Mme Guérissac
Portugál

Portugál

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Feleség
Puskin: Anyegin

Puskin: Anyegin

Magyar Színház
  • TATJÁNA
RÉV FÜLÖP

RÉV FÜLÖP

Magyar Színház
  • BAKONYI BANYA
ROMEO ÉS JÚLIA

ROMEO ÉS JÚLIA

Magyar Színház
  • Capuletné
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Montague-né
Sándor Mátyás

Sándor Mátyás

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Torontálné
Sweet Charity

Sweet Charity

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Charity
Sweet Charity

Sweet Charity

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Előadja
Sweet Charity

Sweet Charity

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Sweet Charity - Auksz Éva koncert estje

Sweet Charity - Auksz Éva koncert estje

Rózsavölgyi Szalon
  • Charity
Szabó Magda: Régimódi történet

Szabó Magda: Régimódi történet

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Charitas nővér
Szeretlek, fény (Béla herceg)

Szeretlek, fény (Béla herceg)

Magyar Színház
  • Jelona
Szibériai csárdás

Szibériai csárdás

Békéscsabai Jókai Színház
  • Sára nővér
Szibériai csárdás

Szibériai csárdás

Vörösmarty Színház
  • Sára nővér
Szibériai csárdás - József Attila Színház

Szibériai csárdás - József Attila Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Sára nővér
TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

Magyar Színház
  • Judith Luftus Brown, özvegyasszony
Tudós nők

Tudós nők

Magyar Színház
  • HENRIETTE lányaik
VADREGÉNY - INTO THE WOODS

VADREGÉNY - INTO THE WOODS

Magyar Színház
  • Banya
Valami bűzlik

Valami bűzlik

József Attila Színház
  • Bea
VÉRNÁSZ

VÉRNÁSZ

Magyar Színház
  • A halál
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Budapesti Operettszínház
  • Lita
xcFame - A Hírnév ára

xcFame - A Hírnév ára

Budapesti Operettszínház
  • Miss Bell
Zalán Tibor: CSAKMIÉRTEK - Őze Á., Kútvölgyi E., Cserna A., Auksz É., Fekete L.

Zalán Tibor: CSAKMIÉRTEK - Őze Á., Kútvölgyi E., Cserna A., Auksz É., Fekete L.

Rózsavölgyi Szalon
  • Színész
Zsámbéki Nyári Színház- Lackfi János: Milyenek a magyarok? - koncertszínház

Zsámbéki Nyári Színház- Lackfi János: Milyenek a magyarok? - koncertszínház

Általános
  • Előadja
zzA kék madár

zzA kék madár

Budapesti Operettszínház
  • Tylette, a Macska
zzMarie Antoinette

zzMarie Antoinette

Budapesti Operettszínház
  • Rose Bertin
„…és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből

„…és ideje a táncnak” – jelenetek az Ószövetségből

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!