Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

művész


Bozsó  József
3

Bozsó József

Született: 1966. június 21.

Gyermekkorát Szolnokon töltötte. Itt járt zeneiskolába, gitár szakra és a Tiszaparti Gimnázium zenés szakára. Táncolt a Tisza táncegyüttesben. Tizennyolc éves korában került Budapestre. (1984)
Előbb táncos, majd koreográfus lett. Koreografált a győri, a székesfehérvári, a békéscsabai színházban éppúgy, mint a Vidám Színpadon, vagy az MTV zenés műsoraiban. (1984-1986)…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Gyermekkorát Szolnokon töltötte. Itt járt zeneiskolába, gitár szakra és a Tiszaparti Gimnázium zenés szakára. Táncolt a Tisza táncegyüttesben. Tizennyolc éves korában került Budapestre. (1984)
Előbb táncos, majd koreográfus lett. Koreografált a győri, a székesfehérvári, a békéscsabai színházban éppúgy, mint a Vidám Színpadon, vagy az MTV zenés műsoraiban. (1984-1986)
A Színművészeti Főiskola operett-musical szakára 1986-ban vették fel. Már ebben az évben leszerződtette az Fővárosi Operettszínház, ahol 15 évadot töltött. (1986-2001)
Vendégként közreműködött többek között a Madách színház Macskák c. előadásában, Győrben, Békéscsabán, Szegeden és Miskolcon is. Három nyári évadon át (1989–1992) szerepelt Salzburgban, az ünnepi játékokon.
Öt évig (1989 – 1994) tanított a Színművészeti Főiskolán. Főleg mozgás és zenésmesterség órákat tartott. Egy évig az Állami Balettintézet növendékeinek oktatott színészmesterséget. (1993) Külföldi elfoglaltságai miatt abba kellett hagynia a tanítást. Többször fellépett Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben és Európa országaiban. Vendégszerepelt még Mexikóban és Kínában is. Tizenhat év alatt több mint 80 külföldi turnén vett részt. 2001. augusztus 1. óta „szabadúszó”. Jelenleg darabszerződése van Miskolcon, a Miskolci Nemzeti Színházban. Tagja az „Interoperett” társulatának, amely a január 1-jén a televízióban közvetített Újévi Gáláiról híres, de egész nyáron, Budapesten, a Belvárosi Színházban ad koncerteket. Színésze, rendezője a Turay Ida színháznak. 2002 júniusában Kulturális Menedzseri diplomát szerzett az ELTE Bölcsésztudományi Karán, Budapesten.

Fontosabb színházi szerepei:
Comden-Green-Brown: Ének az esőben-Cosmo Brown
Stewart-Herman: Hello, Dolly-Barnabás
Kander-Ebb-Fosse: Chicago-Konferanszié
Eliot-Lloyd Webber: Macskák-Ben Mickering
Bock: Hegedűs a háztetőn-Fegyka
Rodgers-Lindsay-Cruise:A muzsika hangja-Ralf Gruber
Lehár Ferenc: A mosoly országa-Feri; A Víg Özvegy-St. Bioche; Luxemburg grófja-Brissard
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő-Bóni gróf; Marica grófnő-Zsupán Kálmán; Cirkuszhercegnő-Schlumberger Tóni; A Montmartre-i Ibolya-Író
Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska-Miska; Pixi; Mixi
Eisemann Mihály-Szilágyi László: Zsákbamacska-Ladányi Csaba
Jakobi Viktor: Sybill-Poire; Lili bárónő-Frédike; Leányvásár-Jefferson
Ábrahám Pál: Viktória-Jancsi; Bál a Savoyban-Musztafa bej
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember-2. esküdt
Dale Wassermann: Kakukkfészek-Dale Harding
W. S. Maugham-Nádas Gábor-Szenes Iván: Imádok férjhez menni-Frederick Lawndes
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül-Viktor, pesti jogász
Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi Iván: Kölcsönkért Kastély-Dr. Vass Ferenc, állatorvos
Jacques Deval-Nádas Gábor-Szenes Iván: A Potyautas-Raul Carnois

Filmes szerepei:
A gyilkosok köztünk vannak (angol)
Hecc (magyar)

Televíziós szerepei:
Vedd körül őt (Tv film)
Soltész show
Koós János show
Zerkovitz est
Ábrahám est
Mulat az operett
Záróra után
Interoperett, Újévi gálák
Más zenés műsorok

Rendezései:
Lehár: A víg özvegy (Turay színház-2005)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Turay színház-2006)
Bozsó József: Hol van az a nyár (Turay színház-2007)

" Cintányéros cudar világ " - operettgála

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Rendező
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Térden állva jövök hozzád - zenés vígjáték

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Térden állva jövök hozzád - zenés vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Misi úr
A cigánybáró - operett

A cigánybáró - operett

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A doktor úr

A doktor úr

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A Doktor úr

A Doktor úr

József Attila Színház
  • Első rendőr
A DOKTOR ÚR

A DOKTOR ÚR

Turay Ida Színház
  • Első rendőr
A faun

A faun

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A humor nagyágyúi - Latabár Kálmánra emlékezünk

A humor nagyágyúi - Latabár Kálmánra emlékezünk

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
A kőszívű ember fiai

A kőszívű ember fiai

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A víg özvegy

A víg özvegy

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
A víg özvegy

A víg özvegy

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Rendező
A víg özvegy

A víg özvegy

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Rendező
A víg özvegy - Magyar Zenés Színház

A víg özvegy - Magyar Zenés Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Raoul de Saint Brioche
A Víg özvegy - nagyoperett a Magyar Zenés Színház előadása

A Víg özvegy - nagyoperett a Magyar Zenés Színház előadása

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Rendező
Anconai Szerelmesek

Anconai Szerelmesek

RaM Colosseum
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek - Premier

Anconai szerelmesek - Premier

Veres 1 Színház
  • Tomao Nicomaco
Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás

Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Tomao Nicomac
BALFÁCÁNT VACSORÁRA Vígjáték 2 felvonásban

BALFÁCÁNT VACSORÁRA Vígjáték 2 felvonásban

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Leblanc
Bánk bán

Bánk bán

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Simon bán
Bánk Bán

Bánk Bán

Veszprémi Petőfi Színház
  • Simon bán
Bécsi vér

Bécsi vér

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Bécsi vér

Bécsi vér

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Rendező
Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi: Kölcsönkért kastély - a Turay Ida Színház előadása

Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi: Kölcsönkért kastély - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Dr. Vas Ferenc
Bob herceg

Bob herceg

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
BOB HERCEG

BOB HERCEG

Turay Ida Színház
  • Átdolgozta, rendezte
Cigányprímás

Cigányprímás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Koreográfia
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Koreográfia
Csárdáskirálynő 100 szilveszteri operettkoktél

Csárdáskirálynő 100 szilveszteri operettkoktél

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Ecc-pecc kimehetsz

Ecc-pecc kimehetsz

Thália Színház
  • Rendező
Ez is Operett, az is Operett

Ez is Operett, az is Operett

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
FAUN - A Turay Ida Színház vj.

FAUN - A Turay Ida Színház vj.

Csepel Színház
  • Lord Stonbury
Francis Veber: BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Francis Veber: BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Színész
GIRLS - SWING

GIRLS - SWING "Tánc az életünk"

Turay Ida Színház
  • Dzsosi
Hagymácska

Hagymácska

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Hagymácska

Hagymácska

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Hagymácska

Hagymácska

Cervinus Teátrum
  • Rendező
Hagymácska - Veszprémi Petőfi Színház

Hagymácska - Veszprémi Petőfi Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
Hajmeresztő

Hajmeresztő

Turay Ida Színház
  • Színész
HAJMERESZTŐ

HAJMERESZTŐ

Turay Ida Színház
  • Színész
Hajmeresztő

Hajmeresztő

Pólus Film-Színház
  • Tony Whitcomb a szalon tulajdonosa
Hajmeresztő

Hajmeresztő

József Attila Színház
  • Tony Whitcomb, a szalon tulajdonosa
Hajmeresztő

Hajmeresztő

Turay Ida Színház
  • Tony Whitcomb, a szalon tulajdonosa
Hajmeresztő - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Hajmeresztő - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Tony Whitcomb, a szalon tulajdonosa
Hippolyt, a lakáj - Turay Ida Színház

Hippolyt, a lakáj - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Tóbiás, inas
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Tóbiás, inas
Huszka:Bob herceg-nagyoperett

Huszka:Bob herceg-nagyoperett

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Koreográfia
Hyppolit, a lakáj

Hyppolit, a lakáj

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Tóbiás, inas
Imádok férjhez menni

Imádok férjhez menni

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Frederick Lawndes
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Jóska csendőr
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Jóska csendőr
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Jóska csendőr
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Turay Ida Színház
  • Jóska csendőr
INDUL A BakTERHÁZ

INDUL A BakTERHÁZ

C&M Hungary Kft.
  • Jóska csendőr
INDUL A BAKTERHÁZ

INDUL A BAKTERHÁZ

Turay Ida Színház
  • Jóska csendőr
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Jóska csendőr
Interaktív krimiszínház - Hajmeresztő

Interaktív krimiszínház - Hajmeresztő

Orfeum Club
  • Tony Whitcomb, a szalon tulajdonosa
Johann Strauss: A Denevér nagyoperett a Dáma Díva Művészeti Társaság előadása

Johann Strauss: A Denevér nagyoperett a Dáma Díva Művészeti Társaság előadása

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Orlovszky herceg
Jöjj vissza hozzám! - a Magyar Zenés Színház előadása

Jöjj vissza hozzám! - a Magyar Zenés Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Kakukkfészek

Kakukkfészek

Békéscsabai Jókai Színház
  • Martini
KAKUKKFÉSZEK

KAKUKKFÉSZEK

Békéscsabai Jókai Színház
  • Martini
Kálmán Imre: A Csárdáskirálnyő, operett - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Kálmán Imre: A Csárdáskirálnyő, operett - A Turay Ida Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
Kastély kölcsönbe

Kastély kölcsönbe

Békéscsabai Jókai Színház
  • Gruber Richárd
KÁVÉHÁZ A VÉN FIÁKERHEZ

KÁVÉHÁZ A VÉN FIÁKERHEZ

Turay Ida Színház
  • Rendező
Kávéházi operett estek km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Vendégek: Haraszti Elvira és Bozsó József

Kávéházi operett estek km. Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Vendégek: Haraszti Elvira és Bozsó József

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész – rendező, a Magyar Zenés Színház igazgatója
Kék róka

Kék róka

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Kölcsönkért kastély

Kölcsönkért kastély

Turay Ida Színház
  • Dr. Vas Ferenc, állatorvos
Kölcsönkért kastély

Kölcsönkért kastély

Turay Ida Színház
  • Dr. Vas Ferenc, állatorvos
Körmendi bérlet: A nők (is) a fejükre estek!

Körmendi bérlet: A nők (is) a fejükre estek!

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Koreográfia
Kukac Kata kalandjai

Kukac Kata kalandjai

József Attila Színház
  • Szőr Handa Bunda
KUKAC KATA KALANDJAI

KUKAC KATA KALANDJAI

Turay Ida Színház
  • Rendező
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Borbély
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Borbély
Macbeth

Macbeth

Békéscsabai Jókai Színház
  • Kapus
MAGA LESZ A FÉRJEM

MAGA LESZ A FÉRJEM

Turay Ida Színház
  • Bobby
Maga lesz a férjem - zenés vigjáték

Maga lesz a férjem - zenés vigjáték

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Bobby
Maga lesz a férjem!

Maga lesz a férjem!

Turay Ida Színház
  • Bobby
MAGA LESZ A FÉRJEM!

MAGA LESZ A FÉRJEM!

Turay Ida Színház
  • Bobby
Maga lesz a férjem! - zenés vígjáték - a Turay Ida Színház előadása

Maga lesz a férjem! - zenés vígjáték - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Bobby
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Veszprémi Petőfi Színház
  • Pixi gróf
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rendező
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendező
Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti

Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti

Hagymaház
  • Koreográfia
Makói Nyár - Gül baba

Makói Nyár - Gül baba

Hagymaház
  • Mujko
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

József Attila Színház
  • Rendező
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Békéscsabai Jókai Színház
  • Zwickli Tóbiás
MÁRIA FŐHADNAGY

MÁRIA FŐHADNAGY

Turay Ida Színház
  • Rendező
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Társrendezõ, játékmester
Mária főhadnagy operett-est

Mária főhadnagy operett-est

Kölcsey Központ
  • Színész
MARICA GRÓFNŐ

MARICA GRÓFNŐ

Békéscsabai Jókai Színház
  • Zsupán Kálmán
Marica grófnő

Marica grófnő

Szarvasi Vízi Színház
  • Dragomir
Marica grófnő - Magyar Zenés Színház

Marica grófnő - Magyar Zenés Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Rendező
Mézeshetek

Mézeshetek

Turay Ida Színház
  • Viktor
MÉZESHETEK

MÉZESHETEK

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Viktor
Molnár: A doktor úr

Molnár: A doktor úr

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Első rendőr
Musical csillagok 2011.

Musical csillagok 2011.

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Rendező
Nem tudok élni nélküled

Nem tudok élni nélküled

József Attila Színház
  • Rudi, titkár
Nem tudok élni nélküled

Nem tudok élni nélküled

József Attila Színház
  • Rudi, titkár
Óévbúcsúztató szilveszteri gála

Óévbúcsúztató szilveszteri gála

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • Színész
Operett gála

Operett gála

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Operett válogatás

Operett válogatás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Hagymaház
  • Rendező
Operettfesztivál - Nóti - Márkus - Nádasi: Maga lesz a férjem - mai operett két részben -

Operettfesztivál - Nóti - Márkus - Nádasi: Maga lesz a férjem - mai operett két részben -

Hagymaház
  • Bobby
Operettgála

Operettgála

Kisfaludy Színház
  • Rendező
Örökzöld dallamok

Örökzöld dallamok

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház

Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Jóska, a csendőr
Rigócsőr királyfi

Rigócsőr királyfi

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Rigócsőr királyfi

Rigócsőr királyfi

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rendező, látványtervező
SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A FELESÉGEM!

SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A FELESÉGEM!

Turay Ida Színház
  • Béla
SUGAR - Broadway musical -a

SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház

Kölcsey Központ
  • Rendező
SUGAR - Van, aki forrón szereti

SUGAR - Van, aki forrón szereti

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
Sugar - Van, aki forrón szereti

Sugar - Van, aki forrón szereti

C&M Hungary Kft.
  • Koreográfia
SUGAR, Van, aki forrón szereti

SUGAR, Van, aki forrón szereti

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
SZELLEM A SPÁJZBAN

SZELLEM A SPÁJZBAN

Turay Ida Színház
  • Lajos
SZELLEM A SPÁJZBAN

SZELLEM A SPÁJZBAN

Turay Ida Színház
  • Lajos
Szellem a spájzban

Szellem a spájzban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Lajos
Szellem a spájzban

Szellem a spájzban

Turay Ida Színház
  • Színész
SZELLEM A SPÁJZBAN

SZELLEM A SPÁJZBAN

Turay Ida Színház
  • Lajos
SZELLEM A SPÁJZBAN

SZELLEM A SPÁJZBAN

Turay Ida Színház
  • Lajos
Szellem a spájzban - kísértetkomédia

Szellem a spájzban - kísértetkomédia

Óbudai Kultúrális Központ
  • Lajos
Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma

Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma

Belvárosi Színház
  • Színész
Szirmai Albert: Mágnás Miska

Szirmai Albert: Mágnás Miska

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Mágnás Miska
SZTÁR LESZEL!

SZTÁR LESZEL!

Turay Ida Színház
  • David Ramsay, filmrendező
SZTÁR LESZEL!

SZTÁR LESZEL!

Turay Ida Színház
  • David Ramsay, filmrendező
Tapolcsányi Laura: Szellem a spájzban - a Turay Ida Színház előadása

Tapolcsányi Laura: Szellem a spájzban - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Lajos, az Öregasszony fia
Te rongyos élet...

Te rongyos élet...

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

Turay Ida Színház
  • Misi úr
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

Turay Ida Színház
  • Misi úr
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

Turay Ida Színház
  • Misi úr
Térden állva jövök hozzád

Térden állva jövök hozzád

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hagymácska - mesemusical

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hagymácska - mesemusical

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Rendező
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Budai úr / Pincér
Turay Ida Színház : A Doktor úr

Turay Ida Színház : A Doktor úr

Szegedi Nemzeti Színház
  • Első rendőr
VAN, AKI FORRÓN SZERETI

VAN, AKI FORRÓN SZERETI

Turay Ida Színház
  • Spats
Van, aki forrón szereti

Van, aki forrón szereti

Turay Ida Színház
  • Rendező
Van, aki forrón szereti!

Van, aki forrón szereti!

Turay Ida Színház
  • Koreográfia
Viktória

Viktória

Békéscsabai Jókai Színház
  • Koreográfia
VIKTÓRIA

VIKTÓRIA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Koreográfus, látvány
xOperett napja

xOperett napja

József Attila Színház
  • Színész
Zsákbamacska

Zsákbamacska

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Ladányi Csaba
Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni

Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!