Színművész.
Autószerelői szakközépiskolában (Fáy András Közlekedési Szakközépiskola) érettségizett, műszaki vonalon szeretett volna továbbtanulni. Elsőre nem vették fel a színművészetire, ezért egy évet a Nemzeti Stúdióban töltött el. 1988–1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. Főiskolai gyakorlatát a Madách Színházban töltötte. 1992–2007 között a Madách Színház tagja volt. Később szabadúszóként a Játékszínben szerepelt. 2009-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.
Díjak, kitüntetések:
Kazinczy érem
Mensáros László-díj (1998)
Vörösmarty Mihály-díj 
Fontosabb színházi szerepei.
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül (1991)
William Shakespeare: Téli rege – Florizel (1992)
Örkény István: Pisti a vérzivatarban – A kimért (1992)
Shaespeare: Ahogy tetszik – Silvius (1994)
Goldmann: Az oroszlán télen – Fülöp (1994)
Prisetley: Váratlan vendég – Eric (1995)
Friedrich Schiller: Stuart Maria – Mortimer (1995)
Scarnacci-Tarabusi: Kaviár és lencse – Nicola Vietoris (1995)
Németh László: Széchenyi – Béla (1995)
Voskovec-Werich: A nehéz Barbara (1995)
Bródy Sándor: A medikus – Filozopter (1996)
Moldova György: Az ifjú gárda avagy ugyan már Ibolyka-Perlaki (1996)
Fazekas-Schwajda: Ludas Matyi – Matyi (1996)
Stein – Bock – Harnick: Hegedűs a Háztetőn – Motel (1996)
Thomas Mann: Mario és a varázsló – Mario (1996)
Albert Camus: Caligula – Caligula (1997)-WERICH: A NEHÉZ BARBARA
Herman Wouk: Zendülés a Caine hajón – Dr. Bird (1998)
Weingarten: Hó (1998)
Pessoa: Ez az ősi szorongás – Pessoa (1999)
Psota (1999)
Alan Berett: Hölgy a furgonban – Anya orvosa
Szomory Dezső: Hagyd a nagypapát – Raády Gida (2000)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – Ádám (2001)
Karinthy Ferenc: Szellemidézés – Dezső (2002)
Vadnay László: A csúnya lány (2002)
Friedrich Dürrenmatt: Írói élmény – titkár (2003)
Tóth Máthé Miklós: Rodostó és A zsoltáros és a zsoldos-Rákóczi György-Szenci Molnár
Albert (2003)
Ken Kessey – Dale Wassermann: Kakukkfészek – Billy Bibbit (2003)
Bognár László: Élektra – Kasztór (2004)
Gyurkovics Tibor: Nagyvizit – Kisdoktor (2004)
Eugene O’Neill: Vágy a szilfák alatt (2004)
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló – Dzsinn Fizz (2004)
Noël Coward: Ne nevess korán – Roland Maule (2005)
Dumas–Bolland–Bogaev: A 3 testőr-Lakáj-Komédiás (2006)
Jean Poiret: Őrült nők ketrece – Zorba (2006)
Neil Simon: Mezitláb a parkban – Telefonszerelő (2007)
Friedrich Schiller: Stuart Mária – Melvil (2009)
Parti Nagy Lajos: Ibusár-Istensegitsy-Jénai (2009)
Enquist: A tribádok éjszakéja – Viggo Schiwe (2009)
Matei Visniec: A kommunizmus története elmebetegeknek – Timofej (2010)
Karinthy: Utazás a koponyám körül (2010)
Scarnacci–Tarabusi:Kaviár és lencse – Alexis (2010)
Arthur Miller: Az ügynök halála – Howard Wagner (2010)
Arthur Miller: Édes fiaim – Dr. Jim Bayliss (2010)
Shakespeare: Macbeth-Rosse-skót nemes (2011)
Szirmai-Bakonyi-Gábor: Mágnás Miska – Mixi gróf (2011)
Tasnádi István: Finito – Bicke B. László, költő(2011)
Kálmán Imre – Leo Stein-Bela Jenbach - Békeffy István - Kellér Dezső - Gábor Andor után
Mohácsi István – Mohácsi János: Csárdáskirálynő-Károly főherceg (2012)
Molnár Ferenc: A testőr – Kritikus (2012)
Filmes munkái:
Életem legrosszabb napja (2017)
Tűzvonalban (2007)
Nagyvizit (magyar színházi felvétel, 111 perc, 2006)
Rodostó Kassán (59 perc, 2003)
Téli világ - Petőfi Sándor versei (magyar versösszeállítás, 30 perc, 1998)
A magyar irodalom képes története (magyar dokumentumfilm sorozat, 1994)
Enyém a képernyő-Vadkabát ízzel (magyar szórakoztató műsor, 57 perc, 1993)
Albérlet Cinkotán (magyar tévéfilm, 1993)
W. Shakespeare: Lear király (magyar színházi felvétel, 115 perc, 1992)
Mária evangéliuma 107 perc)
A tudás hazája - narrátor (25 perc)
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű 1
												Vörösmarty Színház
												
													- Ferdiscsenko / Radomszkij
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű 2
												Vörösmarty Színház
												
													- Ferdiscsenko / Radomszkij
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű 3
												Vörösmarty Színház
												
													- Ferdiscsenko / Radomszkij
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű 4
												Vörösmarty Színház
												
													- Ferdiscsenko / Radomszkij
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű 5
												Vörösmarty Színház
												
													- Ferdiscsenko / Radomszkij
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű 6
												Vörösmarty Színház
												
													- Ferdiscsenko / Radomszkij
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A furcsa pár - női változat
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A furcsa pár - női változat
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A furcsa pár - női változat
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A hülyéje
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A HÜLYÉJE
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A kék hajú lány
												Vörösmarty Színház
												
													- Apa / Peti / Doktor Rigó / Robi bá
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Nibelung-lakópark
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Nibelung-lakópark | a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégelőadása
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A padlás
												Veszprémi Petőfi Színház
												
													- Herceg, szellem, 550 éves
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A padlás -  jótékonysági előadás
												Vörösmarty Színház
												
													- Herceg, szellem, 550 éves
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A windsori víg nők
												Vörösmarty Színház
												
													- Evans,walesi pap / rendőrfelügyelő
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Amadeus
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Augusztus Oklahomában
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az a szép fényes nap
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az ember tragédiája 2.0
												Vörösmarty Színház
												
													- Mihály arkangyal, Orvos, Polgármester
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az öreg hölgy látogatása
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balfácánt vacsorára
												Veszprémi Petőfi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balfácánt vacsorára
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balfácánt vacsorára
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												BALFÁCÁNT VACSORÁRA
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balfácánt vacsorára!
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Fazekas M.-Schwajda Gy.: Lúdas Matyi - zenés mesejáték
												Gyulai Várszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Figaro házassága
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Furcsa pár
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Furcsa pár - női változat 1
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Furcsa pár - női változat 2
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Furcsa pár - női változat 3
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hamlet
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hamlet - Székesfehérvár
												Vígszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hotel Plaza
												Jegycenter Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház
												Vörösmarty Színház
												
													- Buga Jóska, Marhakereskedő
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Indul a bakterház Székesfehérvári Vörösmarty Színház Humorfesztivál 2014
												Thália Színház
												
													- Buga Jóska, Marhakereskedő
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Julius Caesar
												Vörösmarty Színház
												
													- Caius Ligarius / 3. Plebejus / Pindarus
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kaviár és lencse
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kaviár és lencse - A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
												Kálmán Imre Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lear király
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lili bárónő
												Vörösmarty Színház
												
													- Bihari fakereskedő, Kondor miniszter
 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Mágnás Miska
												Vörösmarty Színház
												
													- Leopold, Korláthyék inasa
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mercedes Benz
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mezítláb a parkban
												Jegycenter Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Momo
												Vörösmarty Színház
												
													- 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												MOMO
												Pécsi Nemzeti Színház
												
													- 5. ügynök, később az Időtakarék elnöke
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Momo 1
												Vörösmarty Színház
												
													- 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Momo 2
												Vörösmarty Színház
												
													- 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Momo 3
												Vörösmarty Színház
												
													- 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Momo 4
												Vörösmarty Színház
												
													- 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke 	
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Momo 5
												Vörösmarty Színház
												
													- 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke 	
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Momo 6
												Vörösmarty Színház
												
													- 4. ügynök, később az Időtakarék elnöke
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Neil Simon: A furcsa pár – női változat
												Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												ODÜSSZEIA
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Őrült nők ketrece
												Jegycenter Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rideg Sándor: Indul a bakterház
												Gyulai Várszínház
												
													- Buga Jóska, Marhakereskedő
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rideg Sándor: Indul a bakterház
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
													- Buga Jóska, Marhakereskedő
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ
												Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
												
													- Buga Jóska, Marhakereskedő
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rivalda 2011 Utazás a koponyám körül
												Thália Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rozsda lovag
												Vörösmarty Színház
												
													- Fokhagyma Gerezd gróf, vámpír
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rozsda lovag "E"
												Vörösmarty Színház
												
													- Fokhagyma Gerezd gróf, vámpír
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szabó Magda: Az a szép fényes nap
												Gyulai Várszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szentivánéji álom
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Trianon
												Vörösmarty Színház
												
													- Masaryk, Tomás Garrigue; Jászi Oszkár; Deák Ferenc; Bethlen István
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
												József Attila Színház
												
													- Masaryk, Tomás Garrigue; Jászi Oszkár; Deák Ferenc; Bethlen István
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tündérhon vándorai
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vörösmarty Színház: Diótörőcske
												Budaörsi Latinovits Színház