„A leglehetetlenebb dolgoknak is neki kell vágni néha, mert ezekből származnak az ember legcsodálatosabb élményei.“
 

Lázár Ervin

Lázár Ervin meséje úgy tesz, mintha rendes mese volna. A hős – itt történetesen Király Kis Miklós – útnak indul benne, hogy megkeresse azt, ami neki hiányzik az életéből – ez most éppen Tündér Tercia, a világ legszebb lánya. A rendes mesékben ezt többnyire megálmodni szokták – a mi hősünk tévében látja. S ha már útnak indul, persze találkozik mindenféle lényekkel: segíti őt postás, egér, táltos – s ki hitte volna: még egy boszorkánylány is.

No, ez azért mégse járja! Azt még csak elhiszi minden mesén nevelkedett ember, hogy a boszorkányok háromszög alakban, mint egy vadászrepülő raj suhanhatnak az égen, ha kell, zuhanórepülésre válthatnak, seprűik még úgy süvíthetnek, akár a rakéták – de hogy egy boszorkánypalánta legyen a hős legfontosabb segítője!

Azt is minden gyerek tudja, hogy a segítők nem szoktak csak úgy jótékonykodni: a mesehős előbb többnyire őket menti ki szorult helyzetükből, s csak aztán – amolyan „jó tett helyébe jót várj” alapon – segítenek neki. De mi sarkallja arra ezt a szeplős kis vakarcsot, a legkisebb boszorkányt, Amarillát, hogy Király Kis Miklós oldalára álljon? Hát éppen az, hogy nagyon is szeretne már az oldalára állni: s épp akkor ott állni, amikor az oltár felé igyekeznek. Ugye, mindenki kitalálta, mi hajtja, űzi, kényszeríti ezt a kis boszorkát arra, hogy folyton a hősünk sarkában legyen? Naná, hogy nem a fő boszorka, Anya-Banya parancsa!

S akár hiszed, akár nem: minden a legjobb úton halad a boldog végkifejlet felé. Az ellenséges sárkányt legyőzi Miklós, megszerzi az aranyszőrű kiscsikót, kiszabadítja hőn áhított Tündér Terciáját – semmi akadálya hát, hogy egybekeljenek, s boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Itt a vége, fuss el véle!

Itt lehetne a vége, de nem Lázár Ervinnél! Nála még Anya-Banya széllé változtatja büntetésből Amarillát, mert segített hősünknek. Aztán Király Kis Miklós a lakodalmának kellős közepén kioson a kertbe, s a szélbe tartja arcát. A szél meg csak sír, sírdogál körülötte, s Király Kis Miklós, a győztes, áll szomorúan. Ugye, gyönyörű? S ha mindez még a színpadon valóságra is válik?

Pataki András