Sütő András méltán népszerű – és méltatlanul feledni látszó – drámái közül is kiemelkedik az Advent a Hargitán, ez a Kis- és Nagy Romlás fenyegetettségében játszódó, balladai sűrűségű színjáték. Megrendítő zengésű, költői nyelven szólal meg a műben – idézet Sütő Andrástól – „Erdély nagy romlásának valóságos gyásza, az önfeladás, a világgá menekülés közösségi tragédiája”.
Reményünk, hogy a Nemzeti Színház nyolcvanas években játszott nagysikerű előadásának szellemi nyomvonalát követve, a Békéscsabai Jókai Színház „szerelemgyermekét” is a szívébe zárja a közönség. Fájdalmas megtapasztalni, hogy a darab mélyén meghúzódó társadalmi, emberi gondok  a mai napig is döbbenetesen, tragikusan időszerűek... És – nem csak a határainkon túl...

„Ahol várakozás van, ott nincs üresség”

Lenni vagy nem lenni, elmenni vagy megmaradni magyarnak Erdélyben? Erősnek, bátornak, elveinkhez hűnek, embernek a fenyegetéssel, pusztítással, romlással szemben? S nemcsak ott, hanem bárhol és bármikor a nagyvilágban? Ezek a sorsdöntő kérdések feszítik Sütő András gyönyörű drámáját; az Advent a Hargitán meghatóan szép, szívszorító előadás a Békéscsabai Jókai Színházban.

Csodálatos nyelv, költészet, varázslat, emelkedettség, miközben kemény vádbeszéd és megindító fohász váltja egymást. Sütőt már olvasni is gyönyörűség: vissza lehet lapozni, újból és újból inni, magunkba szívni a szavakat, elmélyülni a bölcsességben, a példaadó elhivatottságban, ars poeticában. De ez most a színház, ahol ismételni ugyan nem lehet, de fantasztikus alakítások keltik életre a nagyszerű író világát, közvetítik hitelesen, mellbevágóan mondandóját.

Sütő Andrásról és műveiről – főleg annak, aki ismerte, beszélt vele, olvasta és látta darabjait – nem lehet elfogultság, legnagyobb tisztelet, szeretet, rajongás nélkül szólni. Nem csodálom, hogy Rubold Ödön Jászai-díjas színművész is szívügyének tekintette, hogy a Nemzeti Színház 1986-tól ’97-ig tartó sikerszériája után újra színpadra állítsa klasszikus szerzőnket.

Békéscsabán kiváló színészek nyújtanak emlékezetes alakítást az Adventben. Szélyes Imre (Jászai-díjas) és Szőke Pál a két öreg székely szerepére telitalálat! Szőke Pál Zetelaki Dánielként a fia elvesztése miatt örökké perlekedő, istenkáromló, szókimondó, bosszúra, leszámolásra készülő vénember maga a megtestesült vádbeszéd. Szélyes Imre Bódi Vencelként a türelemre, megnyugvásra int, pedig ő is elveszítette lányát, mégsem pöröl, inkább vár, várakozik, bizakodik, fohászkodik; évről évre kislámpásokat farag, megvilágítja az utat, hogy az eltévelyedettek hazataláljanak. (Niedzielsky Katalin)

Kaval hangszeren játszik: Lovas Gábor