Egy vonat elindul valahová. Az egyik fülkében ül egy nő, majd belép egy férfi és helyet foglal szemben a nővel. Beszédbe elegyednek. Kiderül, hogy mindketten a saját válóperükről tartanak hazafelé. A két ember kíváncsian érdeklődik egymás sorsa iránt. Ahogy mesélni kezdenek, történeteik megelevenednek előttünk, nézők előtt is. Ugyanis a két ember nem csak szimplán elmondja életének „jeleneteit", hanem belebújnak egymás partnerének bőrébe, vagyis szerepjátékot játszanak. Két élet bontakozik ki előttünk a szerelmes egymásra találástól, a családalapításon át, a szomorú végkifejletig, ami a válásukhoz vezetett. A szemünk előtt pergő jelenetekben mi, nézők is magunkra ismerünk, és hol szívből, hol kesernyésen nevetünk a figurákon/magunkon. A szereplők azzal, hogy felidézik életük fontos momentumait, egyben válaszokat keresnek. Ki rontotta el, hol és miért? Szép lassan kiderül, hogy a nagy fellángolás után a hétköznapi élet akadályait nem képesek átugrani. Mindketten új partnerrel próbálkoznak, vágyaiknak megfelelőbbel, ám itt is eljönnek azok a bizonyos hétköznapok, a maguk akadályaival, és hőseink ezeket sem képesek átugrani. Hát akkor hogyan tovább? Mi a megoldás? Vissza a régihez, gyermekeik apjához-anyjához? Teszik fel egymásnak a kérdést. Lassan célállomásukhoz érnek, és egy hatalmas csattanóval kiderül, hogy nem két házasság eseményeit követtük végig, hanem csak egyét, az övékét, két szemszögből.

Csernus Dokiról bővebben: www.csernusdoki.hu