Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Programm


Aktuelle Veranstaltungen



Händel 1742-ben, Dublinban bemutatott Messiása az egyik legismertebb barokk oratórium. A műfajt Händel eredetileg a kevésbé eladható operák helyett kezdte alkalmazni (1733-ban Londonban működni kezdett egy rivális operatársulat, és úgy tűnt, nincs elég közönség két társulat számára). 1739-től, az Izrael Egyiptomban című oratóriumtól kezdve a műfaj már nem dramatikus, sokkal inkább moralizáló – ilyen értelemben cselekménye sincs. Az oratóriumok szövegét a Biblia adja: az Izrael Egyiptomban esetében az Ószövetség (elsősorban az Exodus és a Zsoltárok), a Messiáséban pedig – Charles Jennens összeállításában – az Újszövetség és ugyancsak a Zsoltárok. A Messiás zenéjét Händel alig egy hónap, 1741. augusztus 22., és szeptember 14. között szerezte, (szokásához híven) sokat kölcsönözve saját korábbi műveiből. A dublini, jótékony célú bemutató a következő év április 13-án volt, nagy sikerrel, a londoni premierre egy évvel később került sor. ettől kezdve évente előadták az árvaház javára. A mű eredeti előadói apparátusa szerény, s csak Händel halála után vált szokássá mind nagyobb, olykor óriási együttesekkel előadni. Ebbe a sorba illik Mozart áthangszerelése is – a nagyobb létszámú előadások kedvéért. A HIP-mozgalom állította helyre az eredeti szerzői felfogást, noha mindmáig fennmaradt a „nagy” előadások hagyománya is (mely hozzájárult a mű népszerűségéhez, ám ahhoz is, hogy sokan Händelnek ezt az egyetlen művét ismerjék).

A mostani előadás hazai együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar számtalanszor adta elő Händel halhatatlan remekművét. A jelen produkció külön izgalmát a szólisták és a karmester adják: Joanne Lunn, Tim Mead igazi „klasszikus” az angol barokk előadók között, az operaénekes Neal Daviesszel öt kontinens legjelentősebb színpadain találkozhatunk, James Gilchrist pedig előbb orvosként diplomázott, majd harmincévesen vált főállású dal- és oratóriuménekessé. A karmester, Bart van Reyn – saját együttesei mellett – jelenleg a Flamand Rádiókórus vezetője, a belga régizenei szakember, aki a Purcell Kórussal Magyarországon is fellépett már.

Angebote


A koncerten a hagyomány és a jelen összhangjában szólalnak meg Bartók Béla, Takács Jenő, Werner Schulze és Keresztury-Albert Zsolt zongora-…

Lábas Viki énekes-dalszerző, hatéves kora óta áll színpadon különböző formációkkal, az elmúlt tizenegy évben zenekarral járta az országot. Lételeme a…

Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM…

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!