Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Aktuális előadások



Dömötör Emőke (szoprán), Balogh Eszter (mezzoszoprán), Cserményi Zsombor (basszus)
Orfeo Zenekar

Vezényel: Szokos Augustin

A kora huszonéves Georg Friedrich Händel 1706-ban kettős céllal utazott Itália földjére: pallérozni és gyarapítani kívánta művészi tudását, egyúttal sikerekre, elismerő kollégákra és lelkes pártfogókra vágyott lelni az olaszok között. Vállalkozása mindkét szempontból gyümölcsözőnek bizonyult – például Nápolyban is, ahol 1708 nyarán „a kedves szász” számára egy hercegi esküvőt kísérő ünnepség kínált hálás feladatot. Igaz, nem operát, mindössze egy mutatós, háromszereplős serenatát rendeltek tőle, magától értetődő módon mitológiai témára. A történet középpontjában – az ünnepség jellegéhez illő módon – egy szerelmespár állt: a pásztor Aci és a néreida Galatea boldogságát az Odüsszeiából ismerős küklopsz, Polüphémosz akadályozza, aki féltékeny dühében meg is öli a tengeri nimfa választottját, így a pásztor végül folyóvá átváltozva egyesülhet kedvesével. Vashegyi György most ezt az ifjúkori, ám mégis lenyűgöző Händel-alkotást bocsátja a közönség elé, méghozzá három nagy tehetségű, kórusénekesként és szólistaként egyaránt bizonyító fiatal énekes, Dömötör Emőke, Balogh Eszter és Cserményi Zsombor főszereplésével.

Rendező: Sysart Kft., ORFEO Zenei Alapítványa

Ajánló


Ha egy kis libabőrözésre vágyik, ezen a hangversenyen van a helye! E koncerten immáron hagyományosan megidézzük a Halloween-ünneppel kapcsolatosan felmerülő…

Áprilistól tovább írjuk a Várkert Bazár és a Be Massive közös történetét. A Castle Session címmel induló sorozat szabadtéri eseményein…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!