Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Aktuális előadások



Egymás kölcsönös megismerésének, megértésének, tiszteletének és szeretetének előmozdítása hívta életre azt az először több mint egy évtizede megrendezett vallási kerekasztal-beszélgetést, amelyet azóta számos további alkalom követett. Ezen találkozók elsődleges célja – az ember veleszületett transzcendenciaigényének kielégítésén túl – az ökumenikus együttgondolkodás, s ezáltal a vallási és kulturális különbözőségek mögötti egyetemes emberi értékek felmutatása, a vallásközi egyetértés és béketeremtés előmozdítása volt.

A meghívott vendégek amellett, hogy megosztották egymással és a közönséggel nézeteiket, gondolataikat az aktuális témák kapcsán – amelyek a születéstől a halálig, sőt a halál utáni létig felölelik az élet legalapvetőbb területeit és olyan kérdésekre térnek ki, mint például a kegyelem, a szabad akarat, a sorselfogadás vagy az áldozathozatal –, arra is figyelmet fordítottak, hogy színes és szórakoztató történelmi-művelődéstörténeti-kulturális bepillantást engedjenek vallásuk mélységeibe.
Vallási kerekasztal sorozatunk következő (15.) részében olyan művészeket kértünk fel a beszélgetésre, akiknek művészeti tevékenysége vallásukat is tükrözi.

Vendégeink:
Baloghy Éva - ikebana mester, az Ikenobo Ikebana iskola tanára,  (buddhista)
Berzsák Zoltán - Pro Architectura- és Nívódíjas építész (református)
Fatér Barna - festőművész és grafikus (Krisna-tudatú)
Hegedűs Endre - Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész (római katolikus)
Klein Judit - énekművész, judaisztika tanár és kórusvezető  (zsidó)
Kucsera Péter - kalligráfia-művész (muszlim) 

A beszélgetésen többek között az alábbi kérdéseket járjuk körül:
Honnan származik az ihlet, mit tanítanak erről az egyes vallások? Van-e az ihletnek spirituális, transzcendens forrása?
 Mennyiben több a szakrális művészet a profán művészetnél? Mi a szakrális művészet feladata, missziója? Hogyan hat a szakrális művészet a világban? Mivel lenne kevesebb az ember, ha nem létezne szakrális művészet?
 Van-e olyan tabu téma a művészet kapcsán, amit nem szabad ábrázolni, zenével vagy tánccal megjeleníteni? Van-e olyan művészeti ág, amit nem javasolt, vagy akár tiltott a hívő számára megnézni, befogadni, gyakorolni?
 Hogyan tudja a művészet segíteni a végső célt: a megvilágosodást, az üdvösséget? Mit tud adni a művészet a spirituális kibontakozáshoz?

Napfényes Rendezvényterem: egy hely, ahol az ízek és élmények harmóniája uralkodik. Válogatott finomságok és különleges kulturális csemegék a Belváros szívében. Kösd össze a színházat, koncertet vagy egy érdekes előadást egy mennyei vacsorával, vagy válaszd csak az egyiket: mindenképp szeretettel várunk! 

Ajánló


Tedd különlegessé az idei karácsonyt, és ajándékozz kézzel készített, személyre szabott aromaterápiás kincseket! Készíts el velünk négy különféle aromaterápiás fürdősót…

Stílustörténeti sorozat a reneszánsztól a kortárs művészetig - Gimesy Péter művészettörténész előadása A sorozat célja elsősorban az, hogy bemutassa az…

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!