Legyen úgy! - Dés László koncertje
Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta. több
Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta. több
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
LEGYEN ÚGY!
Dés László koncertje
Vendég: Szinetár Dóra
2020. augusztus 1. (szombat) 20:00
2020. augusztus 2. (vasárnap) 20:00
Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. 2018-ban jelent meg Az éjféli járat címmel első szólólemeze, amely átütő sikert aratott, néhány hónapon belül Platinalemez lett. Ezen vadonatúj dalait énekli.
2017 végén Nagy utazás címmel országos turnéra indult, 2018 decemberében teltházas Aréna koncertet adott, 2019-ben pedig Mi vagyunk a Grund! címmel turnézott kimagasló sikerrel.
2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a Mi vagyunk a Grund! is.
Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta.
Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenekar kiséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók.
Ismét nem mindennapi zenei élmény várható.
Legyen úgy!
A MESEMONDÓ egy különleges zenei utazás lesz Caramel-lel, aki idén visszatér Margitszigetre. esőnap: július 15.
Hősök hajnala címmel látványos és nagyszabású táncjátékot mutat be Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes július 4-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon – hazánk legnagyobb szabadtéri színpadán, amely egyben a 2026-os évad ünnepélyes nyitánya lesz a Dóm téren.
A Nemzetébresztő – a legnagyobb magyar egy szenvedélyes, megrendítő és mai történet arról az emberről, aki nemcsak a hazáját akarta felrázni, hanem önmagát is. Széchenyi István alakja ebben az előadásban nem történelmi távolság, hanem hús-vér ember: vívódó, bátor, esendő és mégis felemelő. A darab hív, hogy újra ránézzünk arra, mit jelent magyarnak lenni – és mit jelent/jelentene, tenni érte. esőnap 07. 10.
2026-ban a Tokaj Fesztiválkatlan is otthont ad Demjén Rózsi különleges jubileumi koncertjének. A Kossuth-díjas előadó ikonikus dalai, generációkat összekötő slágerei…
Szophoklész: Oidipusz király című drámája nyomán írta: Pintér Béla
A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 41 éve állít emléket az 1335-ös visegrádi királytalálkozónak, a középkori Európa egyik legfontosabb eseményének. E három…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!