Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Aktuális előadások



Előadják:
Takáts Andrea
Hegedűs D. Géza
Szövegkönyv: Takáts Andrea

A történet a Márai házaspár emigrációjának 31 évét, az 1948 és 1979 közötti időszakot követi nyomon. Máraiék örökbefogadott kisfiukkal, a hétéves Janikával együtt 1948 augusztusában hagyták el végleg Magyarországot. Lola ekkor kezdett bele naplófeljegyzéseibe, és az írást – kisebb-nagyobb kihagyásokkal – 31 éven át szinte minden nap folytatta. Lola naplójában – bármiről ír – akkor is benne van a férje, ha egy-egy bejegyzésében konkrétan nem is említi „Őt”. Márai a – többször is tudatosan újraszerkesztett – naplóiban rejtőzködőbb, ritkán ír egyértelműen magánéletéről; nála sokkal ritkábban bukkan fel felesége nevének kezdőbetűje, az „L.”, mint Lola napi bejegyzéseiben a férjére utaló egyes szám harmadik személyű névmás… De mindaz, amiről és ahogyan Lola ír, úgy világítja meg a férje sorai mögött rejtőző hol fájdalmas, hol örömteli eseményeket, érzelmeket, hangulatokat, mint egy erős reflektor.

"A páros napló Takáts Andrea színművész ötlete, aki a könyv alapjául szolgáló szövegeket egy Hegedűs D. Gézával közösen előadott színpadi produkcióhoz válogatta és adja elő nagy sikerrel.”

Kapunyitás: 18:40

Ajánló


A Wass Albert legnépszerűbb regényéből készült előadás főszereplője, Nuca különös képességgel rendelkezik: egyszerre képes látni a múltat, jelent és jövőt.…

A különleges hangulatú musicalremek hazai története során mindössze második alkalommal, eredeti koncepcióban került színre a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és egy…


Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!