Mert olyanok vagyunk mi emberek, hogy ami van, az sosem elég jó. Télen új epret akarunk, ősszel zöldülést, tavasszal szüretet, nyáron friss havat. Legyőzni a természetet minél kényelmesebben – ez az alaptermészetünkké válik lassan, de vajon jó úton járunk-e így?

A négy évszak című népmesét mindenhol ismerik Európában, de más verzióit valószínűleg minden kultúrában fellelhetjük. Kit ne izgatna, hogy hova illan el az idő, és vajon lehetséges lenne-e átsétálnunk a télből a nyárba és vissza. Két testvér szerepel ebben a mesében, az egyiknek közülük megadatik ez a lehetőség, de vajon milyen árat fizet a másik, amiért ő is ugyanezt a kegyet várja a hónapoktól. Szabad-e irigykednünk egymásra, és rákényszerítenünk az akaratunkat valakire tekintet nélkül arra, hogy veszélybe sodorhatjuk őt. Van-e olyan titka a természetnek, amelyet jobb, ha nem bolygatunk?

Mindannyian elvárjuk a tavasztól, hogy virágot bontson, a nyártól, hogy melegével tápláljon, az ősztől, hogy érlelje még a gyümölcsöt, de mivégre van a tél? És ha már van, jár-e neki a tisztelet? A négy évszak című mese nemcsak körüljárja ezeket a kérdéseket, de keresztül is sétál rajtuk egészen egy tábortűzig, ahol tizenkét testvér ül, kezükben a varázspálcával…

A bemutató előadást Vörös Krisztina jelnyelvi tolmács segítségével siket és nagyothalló nézőinknek is ajánljuk!