Szalonegyetem VI.
Előadó: Nikodém Noémi teológus, műfordító
Előadó: Nikodém Noémi teológus, műfordító
„Hogy ember lehettem akkor is”. 20. századi magyar keresztény költők önvallomásai
Két katolikus pap és egy evangélikus diakonissza. Mi a közös bennük? Hogy oly korban éltek ők a földön… A 20. század nagy keresztény költőinek verseit nem tanították az iskolákban, nem tartalmazták a szöveggyűjtemények, mégis életet, reménységet csöpögtettek olvasók ezreinek, talán millióinak szívébe. Verseik ma is vallanak hitről, szeretetről, magyarságról, küldetésről. Egyikük azt írja: „Hogy ember lehettem akkor is / mikor az emberek nem akartak emberek lenni”, másikuk így fogalmaz: „vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”, a harmadik hozzáteszi: „máskor élni lehetne zengőbb ének / most élni küldetés”. (Ennek a harmadiknak történetesen vagy egy olyan verse is, amelynek épp ez a címe: A harmadik.)
El akarták hallgattatni őket, verseik mégis megtalálták az utat az olvasókhoz. Az egyik csodálatos önvallomást Kodály Zoltán juttatta el megzenésítve a hangversenytermekbe. Más költeményeiket vasárnapról vasárnapra éneklik katolikus és protestáns templomokban egyaránt.
Az előadáson Sík Sándor (1889–1963), Mécs László (1895–1978), és Túrmezei Erzsébet (1912–2000) költeményeiből hallgathatunk meg válogatást.
Érkezik hozzánk egy éj, amely tele van varázslattal, bájjal és szenvedéllyel, A lélegzetelállító Bridgerton Varázslat – Virágok és Gyémántok bálra…
Családbarát kalandtúránkon felfedezzük a Turjánvidék vizes-lápos világát, bemerészkedünk a vízzel borított láperdők szélébe, majd a nedves réteken haladunk tovább, elsajátítjuk…
Hófehérke és a mérgezett alma - Hogyan lesz egy mese tükör, amibe belenézhetünk? Szedlmayer Bea és Korpusz Sándor mesefejtő estje
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!