Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Színház, Dráma

113 program


Eltűnő ingerek Jegyvásárlás
13 Esemény

Eltűnő ingerek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A színház vezetése zászlajára tűzte a kortárs drámairodalom támogatását. Pass Andrea a kortárs magyar drámaírók egyik kiemelkedő tehetsége, aki különös érzékenységgel nyúl családi történetekhez – költői módon artikulálva az ifjúság szeretetvágyát. Ebben a történetben egy kamaszlány beteg édesapjának történetét meséli el a legmagasabb drámaírói színvonalon, katartikus módon.

Brian Clark: Mégis kinek az élete? Jegyvásárlás
13 Esemény

Brian Clark: Mégis kinek az élete?

Jászai Mari Színház - Népház

Ken Harrist, az alkotóereje teljében lévő, sikeres szobrászművészt autóbaleset éri. Dr. Michael Emersonnak ugyan egy bravúros műtéttel sikerül megmentenie az életét, Ken azonban soha többé nem tudja használni a kezét, nem lesz képes sétálni, megérinteni valakit, egyedül enni, inni, mosdani. Nyaktól lefelé teljesen megbénult.

Őszi álom Jegyvásárlás
13 Esemény

Őszi álom

Csiky Gergely Színház

Az Őszi álom hétköznapi, mindenki számára zsigerileg ismerős élethelyzeteket idéz meg, miközben egy játékos utazásban bejárja egy teljes emberi élet állomásait: a „tékozló” fiú sok év után hazatér új feleségével, hogy egy találkozás erejéig életre-halálra szembesüljön múltja törmelékeivel..

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten Jegyvásárlás
13 Esemény

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten

Szolnoki Szigligeti Színház

Dennis Kelly - Árvák Jegyvásárlás
13 Esemény

Danny és Helen ünnepi vacsorára készülődnek, amikor belép Helen öccse, Liam, csurom véresen. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.

Az ötödik pecsét Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ötödik pecsét

József Attila Színház

Dráma

Medea gyermekei Jegyvásárlás
13 Esemény

Medea gyermekei

Weöres Sándor Színház

A Narratíva Kollektíva vendégelőadása Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban.

Életrevalók Jegyvásárlás
13 Esemény

Életrevalók

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Igaz mese a Játékszín előadásában

MITEM 2025 - BERENIKÉ - a Comédie-Française (Franciaország) előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A Racine írói nyelvét jól ismerő Comédie-Française társulata a flamand színházi alkotó, Guy Cassiers rendezésében mutatja be a klasszicista szerző Bereniké című drámáját. Ez az előadás számos új lehetőséget nyújt a párbeszédre Cassiers számára, akinek munkásságát az európai történelem és a társadalmi diskurzusok vizsgálata jellemzi, kiemelt figyelmet szentelve az irodalom által felszínre hozott emberi dimenzióknak.

Boldogtalanok Jegyvásárlás
13 Esemény

Boldogtalanok

Örkény István Színház

„Túl sötét.”
„Micsoda posvány!”
„Csupa ronda emberről ír!”
„Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.”
„Disznók vagytok ti mind, mondják a darabban, s ez találó ezekre az alakokra, de legfőképpen magára a szerzőre.”
„Én bizony nem szeretném, ha ez a Húber a sógorom lenne!”
„Hát írjon végre kellemesebb emberekről, az Istenért, hiszen ezek maga a förtelem...”
„Én csak és kizárólag az író kedvéért olvastam végig.”
„Én már azt se bántam volna, ha belelőnek a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban...”
„Szörnyű munka!”
„Sivár, sivár.”

Dennis Kelly - Lányok, Fiúk Jegyvásárlás
13 Esemény

Dennis Kelly - Lányok, Fiúk

Szent István Művelődési Ház

Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról.

AMIKOR TALÁLKOZTAM BARISNYIKOVVAL (6SZÍN) Jegyvásárlás
13 Esemény

AMIKOR TALÁLKOZTAM BARISNYIKOVVAL (6SZÍN)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Monodráma

Florian Zeller: A FIÚ (Bartók Színház) Jegyvásárlás
13 Esemény

Florian Zeller: A FIÚ (Bartók Színház)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

dráma

MITEM 2025 - A SZERELEM SÉTÁNYAI - a Gribojedov Állami Orosz Dráma Színház (Georgia) előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A Gribojedov Színház „A szerelem sétányai” c. előadása az Ivan Bunyin művei nyomán készült első szíházi produkció a grúz színpadon.

MITEM 2025 - HISZEK A SZERELEM LEGENDÁJÁBAN - a Troubleyn/Jan Fabre Társulat előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Jan Fabre „Hiszek a szerelem legendájában” című alkotása egy levél formájában írt vallomás, melyben egy férfi szól szeretett kedveséhez.

Szemle Plusz/ Sorstalanság- Katona Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás a 2025-ös Szemle Plusz versenyprogram keretében a Kristály Színtéren látható.

Kertész Imre tizenöt éves budapesti gyerekként koncentrációs táborba kerül, s különböző csodák folytán, vagy talán azért, hogy a magyar holokauszttúlélők egyik legfontosabb filozófusa legyen – visszatér onnan.

Horváth János Antal - Becsapódás sajnos elfogyott
13 Esemény

A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal

A Zsidó Kutya Jegyvásárlás
13 Esemény

A Zsidó Kutya

Spinoza Színház

p r e m i e r

Equus Jegyvásárlás
13 Esemény

Equus

József Attila Színház

Egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt.

Caligula helytartója Jegyvásárlás
13 Esemény

Székely János drámájának fojtogató a levegője. Helyesebben az izgalom és az abszurditás felkorbácsolta légszomja fojtogat. Tulajdonképpen pszichológiai hadviselésről van szó, amilyet mindennapi játszmáink vagy európai létünk során vívunk.

Kastély Kamaraszínház Hedry Mária: Árnyéksors Jegyvásárlás
13 Esemény

125 éve, 1900- április 24-én a budapesti Egyetemi Templomban esküdött egymásnak örök hűséget gróf Klebelsberg Kuno és Botka Sarolta. Az évforduló tiszteletére ezen a napon a Klebelsberg Kastély szalonjában megelevenednek a kivételesen nagy formátumú politikus és a polgári származású asszony szerelmi házasságának mindennapjai és mögöttük a XX. század drámájának tablója.

A csendestárs Jegyvásárlás
13 Esemény

A csendestárs

Thália Színház

Dürrenmatt kommersz koncepcióba csomagolva mutatja meg, hogyan szigetelődik el az ember egy földalatti bunkerben, hogyan válik kiszolgáltatottá egy korrupt rendőrök és bűnözők által uralt világban, hogyan kezd viszonyt a bűnöző barátnőjével – illetve hova vezet végül ez a kezdetben gyümölcsöző vállalkozás…

Hallgatni akartam Jegyvásárlás
13 Esemény

Hallgatni akartam

Vígszínház

A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott.

MITEM 2025 - SIDY THAL - a Temesvári Állami Német Színház - bukaresti Állami Zsidó Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

1938. november 26-án két kézigránát robbant fel a temesvári színház előadótermében, miközben Sidy Thal bukovinai zsidó énekesnő és együttese lépett fel. Ezt az antiszemita támadást az Iron Guard, egy szélsőjobboldali nacionalista csoport hajtotta végre, amelynek következtében négy ember életét vesztette, és hetven másik megsebesült. Történelmi jelentősége ellenére az esemény alig ismert a 2023-ban Európa Kulturális Fővárosává nyilvánított Temesváron.

Прича о једном летовању Jegyvásárlás
13 Esemény

Рачанско позориште Културног центра “Радоје Домановић” Тиса Милић
“Прича о једном летовању” (Србија на путу демократије)
Режија: Дејан Цицмиловић

Örökké fogd a kezem! Jegyvásárlás
13 Esemény

Örökké fogd a kezem!

Madách Színház

A mű két rendkívüli emberről, a világirodalom egyik legnagyobb írójáról és a kor ünnepelt színésznőjéről szól. Szenvedélyes szerelmük és házasságuk története személyes levelekben elbeszélve.

Pedig én jó anya voltam - Dokumentumdráma Pogány Judit előadásában sajnos elfogyott
13 Esemény

Pogány Judit a magyar színjátszás egyik legsokoldalúbb és leghitelesebb színésznője - a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja - április 28-án 19.00 órakor a Harsányi Attila és vendégei sorozatunk részeként a TTH Színpadán!

James Fritz - 4:12 Jegyvásárlás
13 Esemény

James Fritz 4:12 című darabja egy izgalmas, provokatív és mélyen elgondolkodtató dráma, amely az online világ sötét oldalát tárja fel. A történet egy középiskolás fiú, Jack körül forog, aki egy kompromittáló videó miatt kerül bajba, és szülei kétségbeesetten próbálnak megoldást találni.

A veréb Jegyvásárlás
13 Esemény

A veréb

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

„A múltam nem rendeződik bölcsen körém. Arcok, testek lökdösődnek mondván: „Én, én elsőnek!” Vannak boldog pillanatok, de aztán jön a többi, jóval számosabb. De még bármi megtörténhet velem az utolsó számadás napjáig.” /Édith Piaf/

Astrum Színház: A rózsa titkai - Az igaz történet a kis herceg mögött Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás mesevilág és szerelmi dráma különös keveréke.

Dollár Papa Gyermekei - Kiss-Végh Emőke: Egy rosszaságról sajnos elfogyott
13 Esemény

" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "

Egy vagyok Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy vagyok

Bástya Színház

Farkas Zita: Egy vagyok
Verses performansz a női lélek szépségeiről, fájdalmairól, örömeiről, titkairól
Versek a szeretetről, a vágyról, a mindent elsöprő szerelemről, az elfogadásról, az életről a halálról, az emberről.

Margarída asszony Jegyvásárlás
13 Esemény

Margarída asszony

Karinthy Színház

Élettan egy felvonásban

Stúdióelőadás

MITEM 2025 - A VAKOK - a Szkopjei Török Nemzeti Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy elszigetelt területen tizenegy vak ember küzd azért, hogy megtalálja az utat a visszatéréshez. Időnként azonban túllépnek fizikai vakságukon, és egy labirintusszerű utazásra indulnak, követve saját lépteiket.

Minden jót, Leo Grande sajnos elfogyott
13 Esemény

Minden jót, Leo Grande

Bástya Színház

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!