Buy tickets
A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.
Márai Sándor-est egy részben
Üresfejű költő, romantikus testéhez keresi vidám, tehetséges közönségét! Gyere vissza, hiányzol, mindenem tiéd! Popkultúra, abszurd humor, melodráma, tábortűz.
Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.
A Marimama Járai Máté jutalomjátéka, melyben legendás nagymamájához, Törőcsik Marihoz fűződő kapcsolatáról vall.
Berecz András ének és mesemondó új nagyszínpados estje
Nagy László himnusz(ok) minden időben
koncertszínház
Egy számítógépes játék karakterei a színpadon. Négy karakter, akit a közönség tagjai határoznak meg. Versenyeznek egymással egyéniben, csapatban, kettesével-hármasával összeállva. Összemérik fizikai, szellemi erejüket, kreativitásukat vagy épp rímelési képességeiket. Érzelmes dráma műveltségi kvízkérdésekkel, történetmesélés plankelés közben musicalbetétekkel tarkítva... Bármi megtörténhet, amit a játék keretei engednek! Gamer effektek, kihívások, természetesen a közönség ötletei alapján.
Gregor Bernadett estje Karády Katalin emlékére
Népbüfétől a titkos sugárútig
Vetített könyvbemutató előadás
From November on Anna Pásztor, the multiple Fonogram Award-winning singer, actress, and songwriter will appear at METTRIN ARTS CENTER in a completely new role.
START LIVING! is neither a theatrical performance, a concert, nor a therapy— but it is a little bit of all of these. It is an inspiring forum where the soul can breathe, the spirit can roam freely, and we can be ourselves for a little period of time.
A nagy versek mellett számos önéletrajzi elem szerepel az estben: egy kései szerelem csodája, kórházi gyötrelmei, elszánt élniakarása.
A német szerző, Peter Hacks monodrámája a világirodalom egyik leghíresebb és leghírhedtebb szerelmi viszonyának titkait tárja elénk, mégpedig az egyik fél szemszögéből, ahogyan ő látta, ahogyan ő megélte.
„… Tudod, minden történetemben arra törekszem, hogy a valódi élet érzését adjam át, ne csak leírjam vagy kritizáljam, hanem megelevenítsem azt. Hogy amikor olvasol tőlem valamit, valóban átéld. Ez nem lehetséges anélkül, hogy a szép mellé a rosszat és a rondát is beletennéd. Mert ha csak szép van, az nem hihető. A dolgok nem így működnek.
Úgy írni, ahogy én akarok, csak úgy lehetséges, ha mindkét oldalt megmutatom, 3 dimenziót, és ha lehet 4-t…”
Utazásra invitáljuk a nézőt Hemingway világába. Kubán, Párizson, Afrikán, Floridán, szerelmeken át, végigkalauzolva őket egy életen. Bemutatjuk az írót, a haditudósítót, a partizánt, a vadászt, a halászt, az édesapát, a férjet. Persze a teljesség igénye nélkül. Ahogy az író maga is írta:
„Bármikor megeshet még egy ilyen kitalált történettel is, hogy némi fényt derít a már megírt valóságra.”
Papa különböző hangszereken hegedül
Lajos András önálló estje
Egy - vagy két - lakodalom pontos leírása
Soóky László monodrámája a BÚCSI JAZZ zenekar megalakulásáról, Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze tolmácsolásában a TTH Színpad Latabár-termi előadásán, 2026. március 22-én 19.00 órától.
Higgy, bízz, érezz… Kérdezz-felelek!
“Hiszek abban, hogy a valóságunkat mi teremtjük!
We should know the great features of Hungarian theatre, and Sári Fedák was one of the greatest. She was the prima donna. She was a star from Budapest to New York. For a time, she was in a stormy marriage with Ferenc Molnár.
Egy este, ahol minden Claudia. Őszinte, személyes és elképesztően szórakoztató.
„Nem törtem a fejemet azon, hogy helytelen-e a dolog. Szükségesnek látszott” – Rudolf Höss
Zenék, dalok, versek, szövegek Istenről és emberről, csendről és a pillanatról
Ahhoz, hogy az ember vadidegen terepre merészkedjen, el kell hinnie, hogy nincsenek ott szörnyek, nem fogják bántani, semmi rossz nem történhet. Amikor az internet elindult, mind elhittük, hogy ez így lesz: felruháztuk pozitív tulajdonságokkal, hittünk benne, hogy csak a javunkat szolgálja. Pedig jobban is vigyázhattunk volna vele.
Algoritmusok gondoskodnak az érzelmi állapotunkról: társalognak velünk, szeretnek bennünket, ha magányosnak érezzük magunkat, és azonnal válaszolnak bármely kérdésünkre.
Ki tud-e lépni az ember súlyos gyerekkori traumáinak árnyékából vagy egész életében küzdenie kell a magával hurcolt démonaival? Vajon javíthatóak-e a hibás életvezetési sémák? Elégségesek-e a színpadon elért bravúros sikerek ahhoz, hogy valaki átléphesse a saját árnyékát? Az előadás hőse ilyesmiken vívódik, miközben operettslágerekkel és klasszikus versekkel készül terápiás színházának előadásaira. Megtörtént események alapján.
Posonyi Takács László önálló estje - Ingmar Bergman utolsó éjszakája
Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.
Van, akit be kell bemutatni. És van Fábry Sándor.
Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész – felsorolni is nehéz, hogy mi minden még. A legegyszerűbb így: A FÁBRY.
The harrowing conditions of war and armed conflict, along with the individual and collective fates of those trapped in isolation, are central themes of the play Inhuman. The production emphasizes collective reflection, cross-linguistic communication, understanding, and the preservation of human dignity.
Radnóti Miklós zsenialitásának állítanak emléket Feczesin Kristóf és Bodoky Márk, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színművészei az „Életigenlő” című előadásukban. Naplójegyzetek, versek, csontig hatoló pillanatok, melyeket sosem fognak feledni - most a TTH Színpad Latabár-termi előadásán, 2026. május 17-én 19.00 órától.
A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.