Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

program


Dato



Homoky Dorka borász natúrborait válogatja műtárgyaink mellé: 5 bor és 5 műtárgy kerül közeli kapcsolatba egymással őszi alkalmunkon. Homoky Dorka szubjektív nézőpontja és finom borai új szemszögből mutatják majd be alkotásainkat. A vezetett programon a muzeológus és a borász lép párbeszédbe, hogy a borkóstoló során egyedülálló élményt nyújtsunk látogatóinknak, még azok számára is, akik már ismerik kiállításainkat és bemutatott műtárgyainkat.

A programban közreműködik Kolocz Dóra muzeológus, a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény szakmai vezetője.
***
Homoky Dorka Tokajban, azon belül is Tállyán viszi tovább a családi birtokot negyedik generációs borászként, ahol a neve alatt saját borszelekciója is készül, immár tizenegyedik éve. Dorka főként – de nem kizárólag – Furmint és Hárslevelű szőlőket termeszt, borait Magyarországtól Californiáig szeretik a natúrbor-rajongók.

Csak 18 éven felülieknek!
***
(Az ára tartalmazza öt bor kóstolását, valamint a 1,5 órás vezetett programot is.)

Javasoljuk az előzetes online jegyvásárlást! A helyszínen csak akkor lesz lehetőség belépő váltására, ha még marad szabad hely a csoportban.

Az program a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat része.

PÅ PLAKATEN


Ezen a téli estén spanyol napsütés érkezik a Spinoza Színházba, flamenco tánccal, énekkel és gitárral. Andalúziában minden városnak saját flamenco…

Az élet mindenki számára hoz nehéz és drámai helyzeteket. Ilyenkor nem csak egy problémával találkozunk, amit megoldhatunk, majd mehetünk tovább.…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!