Amióta a Paradicsomban a magányán búsongó Ádámnak ügyesen társat, vagyis „oldalbordát” barkácsolt a Jóisten, a világ rendje, hogy az ember ne éljen egyedül. Ugyanakkor, bármilyen közel kerüljön is hozzánk valaki, nem mindig könnyű nap nap után együtt lenni vele. Életszövetségünk olykor kiállja az idő próbáját, és a kezdeti fogadalomhoz híven „holtomiglan-holtodiglan” lesz belőle, máskor megborul egy rosszul nyomott fogkrémen, vagy be nem vallott horkoláson.