Budapest Bár koncert
Kitűnő zenekar, fantasztikus egyéniségű énekesek és nagyszerű dalok – mára elmondhatjuk, hogy a Budapest Bár megváltoztatta a véleményünket arról, hogy hogyan szólal meg egy cigányzenekar. Læs mere
Kitűnő zenekar, fantasztikus egyéniségű énekesek és nagyszerű dalok – mára elmondhatjuk, hogy a Budapest Bár megváltoztatta a véleményünket arról, hogy hogyan szólal meg egy cigányzenekar. Læs mere
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Tirsdag, 19. April 2016 19:00
2014-ben két lemezt jelentettek meg, Húszezer éjszakás kaland és Délutáni csókok címmel, 2015-ben pedig egy különleges klezmer albumot készítenek. Ezen a koncerten ebből az ezerszínű, de a Budapest Bár zenekar kitűnő zenéje által összefogott repertoárból válogatnak. Természetesen a régi nagy kedvencek sem maradnak ki a műsorból.
A Budapest Bárt Farkas Róbert alapította és vezeti. Eredeti szándéka az volt, hogy a új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Az együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Korok, kultúrák és generációk találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt.
Nem álltak meg azonban azoknál a daloknál, amelyek illeszkednek egy cigányzenekar repertoárjához. A régi kuplék, filmdalok és slágerek után tovább haladtak korban és tovább feszegetik a cigányzenekari hangzás határait. Aki volt mostanában a zenekar koncertjein, hallhatta, hogy a zenekar a 20-as 30-as évekhez fűződő rajongása mellett egyre többször nyúl a közelmúlt emblematikus rock- és pop slágereihez. Feldogoztak Tom Waits, Simon and Garfunkel, Nick Cave, LGT, David Bowie számokat, sőt, Depeche Mode-ot is. Valljuk be, nem nagyon hallottuk még cimbalmon ezeket a dalokat.
A Budapest Bár élete igazán eseménydús és sokszínű. A tavalyi két új lemezzel megújult a repertoárjuk, közel száz teltházas koncertet adtak Budapesten és vidéken, felléptek a környező országokban és Svédországban is. Elkészítettek egy műsort a híres szövegíró, G.Dénes György emlékére, amelyben vendégük volt többek között Charlie és Somló Tamás is.
A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Énekesek: Behumi Dóri, Németh Juci, Frenk, Keleti András, Szűcs Krisztián, Mező Misi.
www.facebook.com/budapestbarband
https://instagram.com/budapest_bar
Manga – Hokuszai – Manga Kortárs japán mangák szemszögéből a Hokuszai Manga 2026. ápr. 24. - 2026. aug. 16 A kiállítás a kortárs japán mangák (képregények) perspektívájából közelít Kacusika Hokuszai (1760–1849) ukijo-e mester Hokuszai Manga című, több ezer rajzból álló, rendkívüli hatású rajzgyűjteményéhez. A tárlat nem azt kívánja igazolni, hogy Hokuszai a mai értelemben vett manga „feltalálója” lett volna, hanem azt vizsgálja, miként alakult és változott a „manga” fogalma, használata és jelentése az elmúlt kétszáz év során.
A következő RetroTorony időpontja: június 15. (szombat) A válogatott aznap délutáni mérkőzése után NÁKSI ATTILA Kölnből egyenesen Debrecenbe repül, hogy "Az éjjel soha ne érjen véget".
Beethoven és Vivaldi egy szép nyári esten. A Max Richter izgalmas átdolgozásában felcsendülő Vivaldi-sláger tételei Beethoven legidillibb szimfóniájába ékelődve ígérnek új tapasztalatot a jól ismert műről.
operabemutató 2026. június 25., csütörtök 20:00 (esőnap: június 26.) 2026. június 27., szombat 20:00 (esőnap: június 28.)
A Dohány utcai zsinagóga színpadán lép fel a világzene egyik legnagyobb legendája, a Grammy-díjas Gipsy Kings by Diego Baliardo 2026.…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.