Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Current events



Ha Tanzánia, akkor szafari, gondolják a legtöbben. Részben igazuk is van – Afrika vadállatai számtalan nemzeti parkban várnak ránk, ezek élén a Serengetivel, amely minden évben a természet egyik csodájának, kétmillió gnú, zebra és gazella nagy vándorlásának a helyszíne. De Tanzániában található jó néhány a Nagy Hasadékvölgyben keletkezett vulkánok, édes és sós vizű tavak közül is, utóbbiak flamingók millióinak adnak otthont. Itt fehérlik a Kilimandzsáró (egyelőre még) havas sipkája, és itt van az emberiség egyik bölcsője. Az ország része az egykori fűszersziget, Zanzibár, turistákat csalogató tengerpartjaival.

Az előadásban a gyarmatosítást megelőző és azt követő történelem mellett érintőlegesen szó lesz Tanzánia néhány szomszédjáról is. Így remélhetőleg azok is választ kapnak a kérdéseikre, akiket érdekel Idi Amin Dada – szerencsére ma már a történelem részét képező – alakja, tuszik és hutuk polgárháborúja és földünk ásványi kincsekben leggazdagabb (és mégis kétségbeejtően nyomorult) országainak egyike.

 

 

Suggestions


A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók…

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!