Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Én, te, mi – párkapcsolati komédia
4

Én, te, mi – párkapcsolati komédia

Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik? Van-e jó módszer a
házimunka felosztására? Nevelheti-e másképp a gyereket a nagymama, mint a szülők? És ha a férfi
nyitott házasságot akar?  more

Current events



Az előadás célja, hogy egy olyan komplex közösségi színházi élményt nyújtson a résztvevők számára, amelyben lehetőségük nyílik saját kapcsolati mintáikra, problémáikra és élethelyzeteikre rátekinteni, azokra reflektálni, azokról közösen gondolkodni - és nevetni. A vizsgált élethelyzetekre kellő távolságból tekintünk rá, ebben segít az előadás átszövő humor és a játékmester.

Előadásunk interaktív, a nézőknek lehetősége van kifejteni gondolataikat, meglátásaikat a jelenetek kapcsán, sőt, egy ponton arra is lehetőségük van, hogy egy bizonyos jelenet szereplőit „instruálják”, és javaslataik alapján a színészek újra eljátsszák a jelenetet. A megszólalás azonban teljesen önkéntes!

SZEREPLŐK

Feuer Yvette, Stubnya Béla, Rábavölgyi Tamás, Tarczali Dorina és Kemény Rozi

ALKOTÓK

Szöveg: a színészek improvizációi alapján: Nagy Orsolya

Rendező: Szabó Veronika

Társ-rendező: Feuer Yvette

Dramaturg: Nagy Orsolya

Részvételi színházi szakember: Szabó Veronika

Játékmester: Kemény Rozi

Improvizációs tréner: Elek Ányos

Suggestions


Higgy, bízz, érezz… Kérdezz-felelek! “Hiszek abban, hogy a valóságunkat mi teremtjük!

Wolfgang Amadeus Mozart LE NOZZE DI FIGARO Comic opera in two acts, in Italian, with Hungarian, English, and Italian subtitles

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!