„Egy napon majd – így folytatta Richárd –
a bűn, mint meggyűlt kelés, kifakad
és folyni kezd a genny.”

Anglia rég két részre szakadt. Engesztelhetetlen indulat és süket fülek mindkét oldalon. Indulatvezérelt propaganda templomokban és vásártereken. A politikai táborokon belül kiszámíthatatlanul változékony érdekkörök: sérelmek, hiúságok, anyagi remények szerint.

Angliában a király, IV. Henrik, okozója és áldozata is a káosznak. Fia, az ifjú Henrik, kivonul az udvari politikából – egy rég lecsúszott alak, az amorális, intelligens bohóc, Falstaff kocsmai társaságába zárkózik. Azon a napon, amikor a sebtiben gyártott jelszavak hívására újra tömegek sodródnak polgárháborúba, az apák vitájába fiaik is kénytelenek beszállni. Generációról generációra öröklődik a belharc, amelynek ki tudja, hol volt a kezdete, és hol lesz a vége.

Shakespeare a fiatal szerző lenyűgöző mohóságával szórja elénk hatalmas anyagát. A teljes társadalom érdeklődésének tárgya, a királytól a parasztig, az erkölcs felkentjeitől a köztörvényes bűnözőkig, a felső körök szerelmeitől a bordélyok hátsó szobájáig, a halálos ágyán lelkiismeretével elszámoló király magányától a csataterek káoszáig mindenre kíváncsi. Természetesen e korai történelmi drámájában is az érdekli, ami gyakrabban játszott műveiben is: az emberi természet.

IV. Henrik az első király volt a Lancaster házból Anglia trónján. Elődje és unokatestvére, II. Richárd 1398-ban Franciaországba száműzte, mert félt, hogy a hatalmára tör. Egy évvel később, amikor Richárd öröklött birtokától is megfosztotta, Henrik titokban visszatért Angliába, és a gyenge kezű király ellen háborgó főurakkal együtt lemondatta Richárdot. Henriket megkoronázták, Richárdot egy vidéki kastélyba zárták, ahol nemsokára máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

Henrik uralkodása nem volt belső és külső viszályoktól mentes: korábbi támogatója és barátja, Henry Percy gróf és a wales-i lázadó vezér, Owen Glendower hamarosan összefogtak ellene. Támadták a skótok, és az összeesküvésbe számos főúr és maga a yorki érsek is betársult. A lázadások több hullámban mintegy tíz évig követték egymást. A betegeskedő király néhány viszonylag nyugalmas év után végül 1413-ban halt meg; trónján fia követte, V. Henrik néven.

Ezt a másfél évtizedet és számtalan szereplőjét sűríti Shakespeare egyetlen összefüggő történetté az eredetileg kétestés IV. Henrikben.