Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

program


Dato



Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a - szinte családtag házvezetőnő - minderről semmit nem tud.
A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók így nemcsak a vendégek de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet…

A négy nő - Erzsikével megspékelve - nagy erőkkel próbálják kibogozni a félreértéseket - kevés sikerrel - ám szerencséjükre megérkezik András...

A Liliom Produkció jóvoltából a nézők újra egy remek szórakoztató női darabot láthatnak a színpadon, amelyben most a férfi simítja el a bonyodalmakat. Természetesen mindez nem lenne annyira ütős a süti, Bódi László, Cipő és a Republic együttes dalai nélkül.

A musicalben olyan slágerek csendülnek fel sok más népszerű dal mellett mint a Repül a bálna, Szállj el kismadár vagy a Neked könnyű lehet :)

Szereposztás
NÓRA.......................... Sztárek Andrea
ERZSIKE..................... Oszvald Marika
PETRA........................ Fekete Linda
ALÍZ............................ Bozó Andrea
BELLA......................... Kokas Piroska
LAURA........................ Haumann Petra
ANDRÁS..................... Bardóczy Attila

Alkotók
Zene: Bódi Làszló, Cipő és a Republic
A Liliom produkció ötletéből írta: Sztárek Andrea
Dramaturg: Barbinek Paula
Koreográfus: Bakó Gábor
Jelmez: Ungár Anikó
Díszlet: Szvatek Péter
Hangszerelés: Maráth Viktor
Korrepetítor: Fehér Adrienn
Rendezte: Tallós Rita
Producer: Timár Krisztina

Forgalmazó: New Season Produkciós Iroda
A szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk!

PÅ PLAKATEN


Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban

Csákányi Eszter színművész és Csonka Zsuzsanna operaénekes „Látod, valóra vált!” című, Selmeczi György dalaira épülő zenés színházi műsora 2025. október…

Szerető feleség, sikeres karrier, anyagi biztonság. Richardnak tökéletes az élete… csaknem. És mégis – vagy épp ezért – valami hiányzik…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!