Közreműködik: Goran Filipec (Párizs) – zongora, Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kollár Imre

Liszt Ferenc zongoravirtuózként és zeneszerzőként is folyamatosan kereste, kutatta hangszerének kifejezési lehetőségeit, ezért a zongoraverseny műfajának megújítása is foglalkoztatta. Nagy, népszerű versenyművei (az Esz-dúr és az A-dúr), valamint a Magyar fantázia és a Haláltánc rendszeresen játszott kompozíciói közé tartoznak. A Spanyol rapszódia azonban igazi különlegességnek számít. Igen érdekes lehet a hallgató számára ezeknek a műveknek az összehasonlítása, mert követhetővé válik Liszt zenei gondolkodásmódjának fejlődése.

Az 1858-ban komponált Spanyol rapszódia eredetileg szólódarab. Keletkezését Liszt egy korábbi, 1845-ös spanyol és portugál körútja ihlette. Az ízig-vérig spanyol elemekből táplálkozó virtuóz mű rendkívüli technikai nehézségeket jelent az előadó számára. Különlegessége, hogy szabad variációkat tartalmaz a La Folia és a Jota Aragonesa dallamaira, melyeket a mű elején kadencia-szerűen dolgoz fel. A rapszódia zenekarkíséretes verzióját 1894-ben készítette Feruccio Busoni, a kiváló pianista-zeneszerző, aki még további tizennyolc Liszt kompozíciót is feldolgozott.

A Magyar fantázia (alcíme: fantázia magyar népi dallamokra) gyakorlatilag nem más, mint a szólózongorára írt 14. magyar rapszódia zenekarkíséretes verziója. Motivikusan több dallamból áll össze a mű, közülük a „Magosan repül a daru” című népies műdal, valamint a „Koltói csárdás” dallama emelhető ki. Liszt a cigányzenészek játékmódjának modorában dolgozta fel a népies melódiákat, verbunkos dallamokat és táncokat, melyeket különböző gyűjteményekből ismerhetett. A Magyar fantázia 1853-ban – a szerző távollétében – lezajlott ősbemutatója a pesti zenei élet jeles eseménye volt. A Nemzeti Színház zenekarát Erkel Ferenc vezényelte, a zongoraszólót Hans von Bülow játszotta.

A Les Préludes (Előjátékok) Liszt tizenhárom szimfonikus költeménye közül talán a legnépszerűbb. A darab költői programját Alphonse de Lamartine verse alapján határozta meg a komponista: “Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első hangját a halál csendíti meg?” A mű közvetlen előzményének, tanulmányának tekinthető a Les Quatre Éléments (A négy elem) című kórusmű ciklus, melynek zenei anyagából 1854-ben született meg a Les Préludes. A négy formarészre tagolható egytételes kompozíció első része (Andante - Andante maestoso) a darab két témáját exponálja. A második rész (Allegro ma non troppo) viharrá fokozódó, mozgalmas zene. A harmadik (Allegretto pastorale) epizódban a két téma variánsait halljuk, majd egy drámai fokozás a témák eredeti alakját hozza vissza. A fináléban (Allegro marziale animato) harci riadó és diadalmas győzelmi fanfár zárja a kompozíciót.

Liszt Haláltáncának közvetlen ihletője „A halál diadala” című Pisában látható freskó, melynek alkotója Buonamico Buffalmacco firenzei festő. A darab tematikai alapját a Diesiræ (a harag napja) gregorián himnusz dallama adja, mely valószínűleg a 13. századi Celanói Tamás ferences szerzetestől származik. Liszt itt már elhagyja a fiatalkori darabjait jellemző virtuóz bravúrmegoldásokat, a zongoraszólam letisztult egyszerűséggel szólal meg. A variációsorozat hat részre, illetve négy összefüggő tételre tagolódik. Liszt hosszasan dolgozott a kompozíción, melyet végül – többszöri átdolgozás után – 1865-ben mutatta be Hágában. Pándi Marianne zenetörténész találó megfogalmazása szerint Liszt zongoraversenyei közül „ez nyúlik vissza a messzebb múltba, és ez mutat a távolabbi jövőbe.”
(szöveg: Balogh József)

Goran Filipec

Zongoraművész. 1981-ben született Horvátországban, Rijekában. Már gyerekkorában kiderült rendkívüli tehetsége, „kis virtuózként” számos koncertet adott hazájában és külföldön. Több nemzetközi zongoraversenyen megmérette magát. Legelső tanárai Marina Ambokadze és Evgeny Zarafiants voltak, majd a moszkvai Csajkovszkij Konzervetóriumban és a Hágai Királyi Konzervatóriumban tanult. Jelenleg Franciaországban él, doktori tanulmányokat folytat a párizsi Sorbonne Egyetemen. Mióta 2006-ban debütált a Carnegie Hall-ban, a legfontosabb nemzetközi koncerttermekben lép fel neves szimfonikus zenekarok kíséretében (Liverpool Philharmonic, Moscow Symphony, Berlin Symphony, Zagreb Philharmonic, Teatro Reggio Symphony, Teatro Colón Symphony). Liszt Ferenc műveinek avatott és elismert tolmácsolója. 2011-ben a Párizs „megyei” Nemzetközi Zongoraversenyen Liszt-különdíjat nyert. 2016-ban a NAXOS kiadásában megjelentetett lemezével – melyen a 6 nagy Paganini-etűd hallható – elnyerte a 39. Liszt Ferenc Nemzetközi Lemez Nagydíjat. 2017 júniusában megalapította a Liszt Társaságot Genfben, melynek elnöke. 2019 augusztusában – szintén a NAXOS felkérésére – lemezre rögzítette Liszt Ferenc Magyar fantázia, De Profundis, Haláltánc című műveit és a Spanyol rapszódiát Ferruccio Busoni átiratában a Kodály Filharmonikusokkal, Kollár Imre vezényletével.