Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Current events




Az előadás a korunkat alapvetően meghatározó természet-, illetve környezetvédelemre és annak fontosságára reagál. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt darab középpontba helyezi a veszélyben lévő, és megvédendő természetet, az állatok, a növények fontosságának hangsúlyozásával, és igyekszik rámutatni arra a globális rendszerre, hogy minden élő függ a másiktól, egyik nem létezik a másik nélkül.

Az előadás a Méhkirálynő című népmeséből kiindulva, illetőleg annak a jelenkorba való átemelésével a jövő nemzedékének figyelmét kívánja felhívni a közelgő klímakatasztrófára oly módon, hogy a természet szeretetét hangsúlyozzuk, és nem a pusztítás mértékét.

A darab három táncossal, egy színésszel és egy festővel, - vagyis a különböző művészeti ágak komplex összekapcsolódásával áll össze egy egésszé. 

Az előadást 4 éves kortól  ajánljuk!

 

Előadók: Horváth Bence, Kiss Rebeka, Laza Tímea, Szalontay Tünde

 

Közreműködik: Nagy Viktória

Dramaturg: Balázs Juli

Konzulens: Kántor Katalin

Jelmezterv: Nagy Viktória

Zenei közreműködő: Gergely Atilla

Videó: Lajti Balázs

Koreográfia: Pataky Klári

 

Támogatók: EMMI, Műhely Alapítvány, Sín Kulturális Központ

Suggestions


A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

Levente Szörényi – János Bródy STEPHEN, THE KING Rock-opera production in two parts, in Hungarian, with Hungarian and English subtitles

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól,…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!