Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Current events



Nyári Károly 2025. december 27-én 19:30 órai kezdettel egy igazán különleges ünnepi koncerttel várja a közönséget. Ebben az évben 18. alkalommal kerül megrendezésre a művész már hagyománnyá vált nagyszabású karácsonyi koncertje, melynek ismét a Budapest Kongresszusi Központ ad otthont.

Minden eddiginél több meglepetésben lesz része a koncertre látogató közönségnek, hiszen az elmúlt 18 év meghívott sztárvendégei közül többek is hallhatóak lesznek. Nyári Károly a meghívott művészekkel a szóló dalok mellett ismert ikonikus duetteket ígér. Az esten felcsendülnek a legmeghittebb karácsonyi dalok és a művész pályáját meghatározó legszebb slágerek a tőle megszokott eleganciával. Természetesen a közönség által közkedvelt nagysikerű családi produkciók sem maradhatnak el, melyek elhozzák az otthon meghitt karácsonyi pillanatait és szeretetteljes hangulatát.

 A koncerten a művész által alapított Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar közreműködik, így egyedi hangszerelésben szólalnak meg az elhangzó művek. A lenyűgöző látványvilág ebben az évben is tovább erősíti a dalok dramaturgiáját, hogy maradandó zenei élményben legyen része a közönségnek.


ÜNNEPELJEN EGYÜTT SZERETTEIVEL KÖZÖSEN, NYÁRI KÁROLY 18. JUBILEUMI KARÁCSONYI KONCERTJÉVEL!

Suggestions


Likó Marcell a Vad Fruttik alternatív rockegyüttes énekese, dalszövegírója. 2017-ben megnyerte az Artisjus Egyesület Az év dalszövegírója díját. Az együttest…

Continuing traditions, new colors, child prodigy and experienced composers at the fall Concertino concert! This time again, János Pilz has…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!