Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Tytuł


Wybierz termin



Bőkezű volt, tékozló, könnyelmű, igazi bohém – írta Kosztolányi Dezső.

Érdekes ember volt, bohém – írta Babits Mihály.

De kik is a bohémek? Egy javíthatatlan bohém kissé könnyelmű, hangulatai szerint cselekvő, a konvenciókra keveset adó, meleg kedélyű, jószívű, rendszerint művészi hajlamú ember. Ők a mi vágyott második énünk, akik néha vagyunk és néha nagyon szeretnénk lenni.
 
Nagyszabású, jubileumi, ötödik színházi gálaestünk ezt a szeretett világot idézi meg a legismertebb színházi és könnyűzenei művek előadásával, ezúttal az impozáns Barlangszínházban.
 
Szeretettel várjuk kedves vendégeinket egy romantikus estére, ahol nemcsak a barlang fölött lesz csillagos az éjszaka, de a barlang nagyszínpadán is igazi csillagok ragyognak majd.
 
Felhangzanak többek között Lehár, Kálmán, Eisemann, Márkus, Fényes, Lajtai, Cosma, Piaf, Porter, Aznavour, Legrand slágerei, amelyekkel megidézzük Párizs, a Montmartre, Pest és Óbuda bohém világát.
 
A Soproni Petőfi Színház gálaestjén a társulat tagjai mellett olyan kiváló vendégművészek lépnek fel, mint Bordás Barbara, Szendy Szilvi, Vágó Bernadett, Domoszlai Sándor, Miller Zoltán, Papp Attila és Sándor Péter.
 
A kiegészített Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekart Rácz Márton vezényli, aki zenei vezetője és karmestere volt a nagy sikerű, Szolnokról közvetített szilveszteri gáláknak is.
 

A Soproni Petőfi Színház társulatából fellépnek: Dienes Blanka, Simon Andrea, Szőcs Erika, Szupper Fanni, Marosszéki Tamás, Savanyu Gergely, Várhelyi Áron.

Proponujemy również


Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta a Madách Színházban ezt…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!