Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

Program


Pénzes Máté és a Zseb – Arany és Kék

Pénzes Máté és a Zseb – Arany és Kék

A Blahalouisiana billentyűse, a Black Circle Orchestrából is ismert Pénzes Máté 2023-ban jelentette meg első szólólemezét, amelyen minden dalban más-más zenész barát és példakép tűnt fel Tátrai Tibortól Solti Jánosig. Ugyanebben az évben megalakította a Pénzes Máté és a Zseb nevű formációt, amely az akkor 50 éves, legendás LGT-album, az 1973-ban megjelent Bummm! előtt tisztelgett a teljes anyag feldolgozásával.  több

Aktuális előadások



A zenekar első saját dalokat felvonultató lemeze Az első igazi címmel jelenik meg, ennek anyagát mutatják be a Müpában. Az este két részből áll: a zenekarra jellemző klasszikus soul-funk-blues vonal után egy sokkal mélyebb, drámaibb világba érkezünk, ahol ismert és kevésbé ismert „kék” dalok, hangulatok és egy kis irodalom révén járunk be mélységeket és magasságokat.

basszusgitár Heilig Tamás
gitár Kiss Péter
ének, gitár Nagy Barnabás
dob Ferencz László
hammond orgona, zongora Pénzes Máté
ütőhangszerek Födő Sándor
billentyűk Bejan Norbert
vokál Nagy Ágnes
vokál Szabó Anna

Közreműködők:
Tolcsvay László
Olasz Renátó
Vitáris Iván
Agócs Márton

Rendező: Müpa

Ajánló


„A legnagyobb nevű külföldi zongorista sem kelt nagyobb érdeklődést, mint Ránki Dezső” – írta 1970-ben a zenekritikus Pernye András a…

Újra a Müpában üdvözölhetjük a világ egyik legsikeresebb zenekarát, az idén 125 éves Bécsi Szimfonikusokat, amely 2021-ben hatalmas sikert aratott…

A legendás ABBA legnagyobb slágerei Európa egyik legjobb revival zenekarának előadásában! A műsor az 1974-es Eurovíziós győzelem 50. évfordulója előtt…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!