Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

program


Pénzes Máté és a Zseb – Arany és Kék

Pénzes Máté és a Zseb – Arany és Kék

A Blahalouisiana billentyűse, a Black Circle Orchestrából is ismert Pénzes Máté 2023-ban jelentette meg első szólólemezét, amelyen minden dalban más-más zenész barát és példakép tűnt fel Tátrai Tibortól Solti Jánosig. Ugyanebben az évben megalakította a Pénzes Máté és a Zseb nevű formációt, amely az akkor 50 éves, legendás LGT-album, az 1973-ban megjelent Bummm! előtt tisztelgett a teljes anyag feldolgozásával.  Læs mere

Dato



A zenekar első saját dalokat felvonultató lemeze Az első igazi címmel jelenik meg, ennek anyagát mutatják be a Müpában. Az este két részből áll: a zenekarra jellemző klasszikus soul-funk-blues vonal után egy sokkal mélyebb, drámaibb világba érkezünk, ahol ismert és kevésbé ismert „kék” dalok, hangulatok és egy kis irodalom révén járunk be mélységeket és magasságokat.

basszusgitár Heilig Tamás
gitár Kiss Péter
ének, gitár Nagy Barnabás
dob Ferencz László
hammond orgona, zongora Pénzes Máté
ütőhangszerek Födő Sándor
billentyűk Bejan Norbert
vokál Nagy Ágnes
vokál Szabó Anna

Közreműködők:
Tolcsvay László
Olasz Renátó
Vitáris Iván
Agócs Márton

Rendező: Müpa

PÅ PLAKATEN


Szekeres Adrien és zenekara az adventi időszakban országos turnéra indul.

A várakozás izgalmát idézve, angyalokkal keringőt járva csillagok fényességében, játszva elmerülni a karácsonyi csodavilágban. A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró…

Koncertszínház J. S. Bach: Karácsonyi oratóriumának zenéjével 2 időpontban is!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!