A felolvasószínházról:
A Kortárs Drámafesztivál Budapest egyik célkitűzése, hogy az európai drámaírás olyan útjait és fejleményeit mutassa be Magyarországon, amelyek idehaza kevésbé ismertek, vagy teljesen ismeretlenek. Ennek megfelelően a fesztivál kísérőprogramjainak szervezője, a SzínMűHely Alapítvány minden alkalommal nagy gondot fordított arra, hogy a Magyarországon ismeretlen kortárs külföldi drámaírókat mutasson be, és műveikből felolvasó színházi előadásokat rendezzen. A felolvasószínház különösen az angolszász és a német nyelvterületen népszerű műfaj: az előadók példánnyal a kezükben, amolyan félig szcenírozott formában mutatják be kortárs szerzők színpadi szövegeit.
Az eddigi kilenc Kortárs Drámafesztiválon összesen csaknem negyven kortárs színdarabbal ismerkedhetett meg a magyar közönség és a szakma a felolvasó színházi sorozatok révén. A 10. Kortárs Drámafesztivál fenti hagyományait 2011-ben is folytatja – ezúttal a győri Vaskakas Bábszínházzal együttműködésben, a Vaskakas művészei mutatják be ugyanis Felicia Zeller kortárs német drámaírónő Beszélgetések űrhajósokkal című színdarabját a budapesti Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében, Tengely Gábor rendezésében.
A darabról:
Egyfelől adott négy középkorú, nyugati, értelmiségi nő. Mind a négyen főállásban dolgoznak. Egyben anyák is. Naponta a munkahely és az anyaság, a családi élet között ingáznak, miközben házimunka, bevásárlás, mosás, főzés, takarítás és egyéb teendők is a nyakukba szakadnak, mert társuk – ha van – alig veszi ki részét valamiből.
Másfelől adott négy, húsz év körüli, kelet-európai lány, meg egy szintén húsz év körüli, kelet-európai fiú, akik au-pairként érkeznek a fentebb említett nyugati családokhoz.
A darab e kilenc szereplő mindennapjait vetíti le fragmentumokban, szövegfolyamokban. Hangsúlyt kap a vendéglátók és a lányok kölcsönös egymásrautaltsága, az adok-kapok viszony, melyet az ‘operség' feltételez. Mindez úgy, hogy miközben jóízűeket nevetünk, nem mentesülünk a tragikus árnyalatoktól sem: az anyák a rendszer kiszolgáltatottjai, kénytelenek egy idegent megtűrni családjukban és egy idegenre bízni gyereküket; az au-pairek viszont az idegenség, az ezzel együtt járó lét (érzés) és az őket befogadó család rabszolgái.
Zeller darabjának szereplői, ahogyan maga is írja, hol itt vannak, hol ott: leginkább valamilyen köztes állapotban – család és munka, otthon és külföld között. Mindez magát a dráma világát is valamiféle köztes térbe helyezi: a valóság, a fikció, az űr, a föld és a virtuális világ közé. Féllábbal mindig valahol máshol is vagyunk.
Zeller több hangot szólaltat meg a darabban, a dráma olyan, mint egy több hangszerre írt zenemű. A szerző úgy tudja keverni a különböző nyelvi rétegeket, hogy az hol feszültté, hol ironikussá, hol komikussá teszi a helyzeteket. Egyik szereplőnek sem ad egyértelműen leválasztott, elkülöníthető szövegrészeket, mégis érezzük, mikor ki beszél, illetve ez a megoldás átcsúszásokat, átfedéseket enged meg – az egyik szereplő olykor folytatja vagy éppen átveszi, utánozza a másik szereplő gondolatmenetét, mondatát, eltanult nyelvhasználatát.
A szerzőről:
Felicia Zeller az új német drámaíró-generáció jeles képviselője. Mayenburg és Schimmelpfennig mellett az egyik leggyakrabban játszott szerző a német nyelvterületen. A Baden-Württembergi Filmakadémián végzett. Jelenleg drámaíróként és médiaművészként tevékenykedik. A színdarabjaiért számos kitüntetésben részesült. Az igazi áttörést a Kaspar Häuser Meer című darabja hozta meg számára, amellyel 2008-ban közönségdíjat nyert Mülheimban, a kortárs német drámák legrangosabb fesztiválján. A művet a rákövetkező két évben 25 német színház mutatta be.
