Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon
Helyszínek
Események
Kiemelt szálláshelyek
Útitervek
Élmény ajánlat piactér
Jegyértékesítés
Szállásfoglalás

Partner belépés Regisztráció

program


Dato




Az utóbbi évek, sőt már évtizedek során nem ritka gyakorlattá vált egyes oratorikus művek teljes vagy félig történő szcenírozása. A Messiás és a Máté-passió után mi sem lehet erre alkalmasabb, mint Giuseppe Verdi Requiemje, amellyel kapcsolatban sokan állítják, félig komolyan, de mindenképpen találóan, hogy „kedvenc operájuk”. Hiába gyászmiséről van szó, amely hagyományosan nem követel színpadot – sőt kifejezetten távol tartja azt magától –, drámaisága, érzelmessége, a hangulati árnyalatok szélsőségessége szinte természetszerűleg követeli meg a látványt. Nem szabad elfelejteni, hogy Verdi kora még nem semleges hatású hangversenytermekben gondolkodott, az egyházi művek szakrális terekbe kerültek, ahol kölcsönhatásba léphettek a templomi környezettel. Az operaházi előadás még hagyományos koncertformában is új vizuális ruhát ad a műre, ám ha ennél szervesebb színházi élmény lehetőségét teremti meg az előadás, akkor arra is fokozottan képessé válhat, hogy a rendező olvasata szerinti fő üzenetet, a nagyon emberi halálfélelmet kitapinthatóan fogalmazza meg. A vizuálisan különleges performance-ot az OPERA művészeti igazgatója, Almási-Tóth András hozza létre csapatával.

ALKOTÓK
Zeneszerző: Giuseppe Verdi
Rendező: Tulassay Ádám
Díszlettervező: Csúcs Angéla
Jelmeztervező: Lisztopád Krisztina
Koreográfus: Csuzi Márton
Animációtervező: Czeglédi Zsombor
Világítástervező: Pillinger Tamás
Karigazgató: Csiki Gábor

 

PÅ PLAKATEN


Nagymama, lány, unoka. Mindegyik mást akar, mindegyik másként, mással szeretné élni az életét. Teri például szeretője mellett képzeli el a…

Miért álmodunk? Mire valók az álmok? Miért vannak a rossz álmok? Ebben a fordulatos, magával ragadó és vicces családi musicalben…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



Regisztráld turisztikai helyedet, eseményedet vagy regisztrálj felhasználóként!