
Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola Szakgimnázium és Kollégium
KONCERTVIZSGA 2025
„SZERELEM TÖBB SZÍNBEN”
több
KONCERTVIZSGA 2025
„SZERELEM TÖBB SZÍNBEN”
több
Ahogy minden évben, ebben a tanévben is Koncertvizsgával búcsúztatjuk a végzős növendékeket. A rájuk felépített előadás keretében bemutatkozhatnak, és a különböző szerepek megvalósítása által bebizonyíthatják a táncművészet iránti elköteleződést.
Az est folyamán, két részben nem csak a 12. évfolyam klasszikus balett szakos, illetve a 13. évfolyam kortárs-modern tánc szakos növendékek lépnek színpadra, hanem a 4. osztálytól 11. évfolyamig, nagyon sok tanuló lehetőséget kap fellépni.
A nagyérdemű közönség az est folyamán láthatja a tánccal megfogalmazott Szépség és a Szörnyeteg mese történetét, valamint a végzős növendékekre alkotott személyes jellegű koreográfiákat.
Kilenc tehetséges táncot tanuló fiatal, megünnepelheti a képzési időszak lezárulását. A különböző szerepek megvalósítása folyamán, átlépnek a professzionális táncművészet világába.
Bízunk benne, hogy a színes, változatos és sokoldalú Koncertvizsga örömet hoz minden kedves érdeklődő néző számára.
Musicalvígjáték a félreértésekről és a válságon győzedelmeskedő szerelemről, melynek zenéjét a legnépszerűbb magyar előadók dalaiból válogattuk össze. Nyolc ember mulatságos…
Május 2-án különleges produkcióval mutatkozik be az újonnan alakult Erkel Színház.
Richard Wagner PARSIFAL Színpadszentelő ünnepi játék három felvonásban, német nyelven, magyar, angol és német felirattal
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!