Fülei Balázs zongoraművész és Bálint András színművész közös estje Bartók két hangját szólaltatja meg. Az egyik alátámasztja a másikat: a felcsendülő zongoradarabok Bartók zenébe szublimált lelki énjének, a felhangzó levél-részletek pedig Bartók magánjellegű megnyilatkozásainak, emberi kapcsolatainak, szeretetének, szarkazmusának, figyelmességének fragmentjei. Ezek a fragmentek mégis egy teljes képet alkotnak – Bartóknál a részletek is a nagy egészbe oldódnak.

A felhangzó számos Bartók-mű között megtalálhatók olyan ismert darabok is, mint az Allegro barbaro, az Este a székelyeknél, továbbá részletek hangzanak el a Tizenöt parasztdalból, a Mikrokozmosz köteteiből és a Gyermekeknek ciklusból is.

 „Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet – a külvilágból magunkba szedett impressziók – az „élmények” hatása alatt nyilvánul meg. Aki fest egy tájképet csakhogy éppen tájképet fessen, aki ír egy szimfóniát csakhogy éppen szimfóniát írjon, az legjobb esetben is nem egyéb jó mesterembernél. Nem tudok másképpen művészeti terméket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredettségének, bánatának, dühének, bosszújának, torzító gúnyjának, szarkazmusának megnyilatkozását.” (Bartók Béla)

„Azt szeretném, ha az emberek az összeválogatott levél-fragmentek után érzékenyebben, megértőbben viszonyulnának Bartók Bélához. Azt szeretném, mint Bartók műveinek interpretálója, hogy a megközelíthetetlen, néha máig is idegen, különc, zárkózott Bartók-kép emberi Bartók-képpé szelídüljön.” (Fülei Balázs)