Keress élményt - Tervezz útvonalat - Utazz Magyarországon

A magyar nyelvű színjátszás bölcsője: Fehérvár közönsége a kőszínház megépítése előtt sem maradt ki a színházi életből, hiszen addig a kor legendás színművészei a város fogadóiban léptek fel. A városban megforduló színtársulatok a XVIII. század végén és a XIX. század elején a német többségű belváros és a városban állomásozó osztrák tisztikar igényeinek megfelelően németajkúak voltak; az első magyar színtársulat 1813 októberében jelent meg a városban. Kultsár István pest-budai társulata ekkor mindössze nyolc napig játszott a fehérvári publikumnak, de a következő év tavaszán és őszén már egy-egy hónapot töltöttek itt, összesen 47 estén léptek fel teljes társulattal, valamennyi színjátéktípussal. A társulat feloszlása után, amikor úgy látszott, hogy a magyar színművészet ügye ismét holtpontra jut, Fejér megye közönsége közadakozásból hosszú időre otthont adott a magyar színészet legjobb művelőinek. Az 1818-1837 között működő „Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulat” otthona a Kossuth utcai Győry-ház volt. A ház egyik felében a Pelikán fogadó, a másikban a „theatrum szálája” helyezkedett el, ahol egyébként már 1790-től kezdve tartottak színielőadásokat. A hatalmas terem – amely 1873 augusztusában összedőlt – egyik végében a karzat, a másikon a színpad, a zsinórpadlás és az öltözők kaptak helyet. A vármegye sokrétűen pártolta a színjátszást: átvállalta az igazgatás anyagi terheit, ingyenesen a társulat rendelkezésére bocsátotta a Pelikán fogadó nagytermét és biztosította a színészek elszállásolását a Bajzáth-házban, a Pelikán nagytermét pedig nagyrészt adományokból és felajánlásokból alakították át színházzá. Ürményi József, Fejér vármegye főispánja elismerőleg írt erről a színházról: „A színházat igen színesnek találtam, jól van világítva, erős fénylámpával a közepén, mint a pesti vagy a budai jól ellátott színházban, a zenekar 16 tagból áll, a ruhatár pedig nagyszerűbb, mint Pesten.” A vármegyei igazgatás komolyan vette a színjátszás nyelvművelésben betöltött szerepét, de ismerte nemesi pártolói igényeit is. Ezért az első hónapok után, amikor a vándorszínészet Kotzebue-ra és a vígjátékokra épített átlagműsorát játszották, egyértelműen a vitézi játékok és a szomorújátékok irányába mozdították el a repertoárt, és - mintegy learatva az 1810-es évek drámafejlődésének eredményeit - a magyar tematika és az eredetiség szempontjait igyekeztek érvényesíteni. Műsorukra mihamar felkerültek a kortárs témájú, máshol már cenzúra tiltotta művek, amelyeket aztán a társulat nagy sikerrel játszott más városokban, köztük Pest-Budán is. A színház jelentősége kezdettől fogva túlnőtt a kis vidéki város méretein, s működése a magyar színészet történetének fontos fejezete. Kiemelkedő szerepe nem csak abban nyilvánult meg, hogy a budai színészet válsága idején helyet adott a magyar Tháliának, foglalkoztatta Kántornét, Dérynét, Szentpétery Zsigmondot, Lendvainét, útnak indította Laborfalvy Rózát és számos más nagy színészünket, hanem abban is, hogy a Győry-ház színpadán mutatták be az új magyar drámairodalom első jelentős alkotásait. Különösen Kisfaludy Károly műveit játszották igen nagy sikerrel: a romantika első nemzedékének vezére öt darabot írt a fehérvári társulat számára (A tatárok Magyarországon, Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele, Stibor vajda, A kérők, A pártütők). Kisfaludy drámáinak, vígjátékainak és történelmi tragédiáinak jelentősége az volt, hogy magyarul szólaltak meg és nemzeti érzést, hazaszeretetet hirdettek. 1820-ban Szammer Pál nyomdájában jelent meg a „Magyar Theátrumi Zseb Könyvetske”, amely így méltatja Kisfaludy munkásságát: „Méltó dicséretet és köszönetet érdemel Kisfaludy Károly úr munkás fáradozásáért: megmutatta a Tit. Szerző Úr, hogy a magyar nyelv komor valósága nemtsak a szomorú történetek lefestésére alkalmas, hanem az érzékeny és víg tárgyak gyengébb rajzolását is eltalálja, ha értő kéz vezérli az etsetet, amelynek követésére méltó példáját adta a szép Magyar Jambusokban írt eredeti darabjaival, melyekkel a Tek. Theatralis igazgatóság könyvtárát gazdagította.” Nagy szerepe volt a fehérvári társulatnak a világ legnagyobb klasszikus drámaírója, William Shakespeare drámáinak magyar nyelven való bemutatásában is. Ezen a színpadon hangzott fel először magyarul Lear király panasza és a szomorú sorsú dán királyfi, Hamlet örök kérdése, a „lenni vagy nem lenni”. Itt találkozott a magyar közönség először a Macbeth-tel és a Makrancos hölggyel is. A fehérvári színjátszás további történetében az 1842/43-as évad tarthat számot különös figyelemre. Petőfi vándorszínész korszakának ideje ez, a Fehérvárott is játszó Szabó-társulatnál. A költő a „Párisi naplopó”-ban lépett először színre, Borostyán művésznéven. Emeljünk templomot Tháliának! Az 1860-ban alakult „Színészpártoló Társaság” önálló kőszínház építését szorgalmazta, ennek alapkövét 1872. augusztus 8-án rakták le, tervezői a kor ismert színházépítői, Koch és Skalniczky voltak. A Győry-ház szálájának 1873-as beomlása után különösen sürgetővé vált az új színház megnyitása, amelyre további egy évet kellett várni: 1874. augusztus 22-én nyitotta meg kapuit. Az avatási ünnepségen a Kisfaludy Társaságot Jókai Mór és Gyulai Pál, a Tudományos Akadémiát pedig Arany László és Pulszky Ferenc képviselte. Jókai alkalmi köszöntőjét Laborfalvy Róza mondta el; az avató díszelőadáson Katona József Bánk bánját mutatták be. A fehérvári színháznak nagy múltja, dicső szerepe volt a magyarországi színjátszás történetében. Színpadán a legkiválóbb magyar színművészek léptek fel: Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit, Bajor Gizi. Korunk színésznemzedékének tagjai közül is sokan kezdték pályafutásukat a fehérvári színházban, amely 1913 óta viseli Vörösmarty nevét. A második világháború során, 1944-ben a nagy múltú színház elpusztult, teljesen kiégett. Egy ideig az előadásokat a Szent István Művelődési Házban tartották. Széleskörű társadalmi összefogás keretében a város lakossága újjáépítette a 2.vh_leegett_szinhaz2színházat, amely 1962. november 7-én nyitotta meg ismét a kapuit: ekkor a budapesti Nemzeti Színház mutatta be Vörösmarty Csongor és Tündéjét Törőcsik Mari és Bitskey Tibor főszereplésével, Marton Endre rendezésében. Az ördögfiókákat Garas Dezső, Gellei Kornél és Horváth József alakította, a további szereplők között Major Tamás, Ungváry László és Szirtes Ádám nevét is megtaláljuk. Az azóta eltelt több mint negyven év során nem történt felújítás az épületben. A színpadtechnika, az elektromos hálózat elavult, az épület állaga leromlott, így elkerülhetetlenné vált a felújítása. Több sikertelen pályázat után 2003-ban végre siker koronázta a város erőfeszítéseit, és sikerült központi támogatást nyerni a rekonstrukcióhoz. A befogadószínháznak épített házat a társulat már kinőtte, ezért a felújítási terv bővítést is magába foglalt, így valójában egy új színház épült Székesfehérváron. Önálló utakon: Az 1962. évi alapító okirat nem színháznak, hanem „színházi célú művelődési intézménynek” nevezi a város színházát, de a közönség, a színházi emberek, a sajtó sohasem nevezte másként, mindig színháznak, ahogy az épület homlokzatán is ez áll: Vörösmarty Színház. A csak befogadószínházként működő fehérvári teátrum évtizedekig nem rendelkezett önálló társulattal. 1983-tól kezdődően azonban mind határozottabban kezdett törekedni az önállóságra, életre keltve megannyi kitűnő darabot, megteremtve ezzel a fehérvári színházi műhelyt, a saját arculatú alkotó munkát. Eleinte csak egy-egy bemutatóra szerződtettek színművészeket, de 1995 júniusában a városi önkormányzat lehetővé tette, hogy tíz fiatal színésszel (Brunner Márta, Fehér Adrienn, Horkay Péter, Németh Attila, Szabó P. Szilveszter, Szomor György, Tihanyi Lívia, Várfi Sándor, Zakariás Éva, Závodszky Noémi) létrejöjjön a színház társulatának magja. Ez a névsor 1997-ben tovább bővült: a Vörösmarty Színházhoz szerződött Kállay Ilona és Szabó Gyula – az önkormányzat ugyanis további tizenhat színművész szerződtetését biztosította. Ez azt jelentette, hogy a pályakezdő fiatalok mellé érettebb, tapasztaltabb művészek érkezhettek Fehérvárra, és a társulat azóta is folyamatosan bővül és változik. Évadról-évadra egyre tekintélyesebb méretű társulat adja elő a színműveket és az előző évadok legnagyobb sikereit. A megújult épület: A színház épületét 2005-ben újították fel. A négymilliárd forintos rekonstrukció során 3500 köbméter betont, 350 tonna acélt, 160 kilométernyi elektromos és informatikai kábelt, 16 kilométernyi gépészeti csövet, 1900 négyzetméter kőburkolatot használtak fel - gyakorlatilag egy vadonatúj teátrum várja a közönséget, hiszen a régi színházból csak a külső főfalak maradtak meg. A korábbi belső elrendezést teljesen szétbontották, a nézőtér visszakapta színházi jellegét, megszűnt az erkély, helyette páholyokat alakítottak ki és az egész nézőtér légkondicionált lett. Csúcstechnikát építettek be a Nagyszínházba is: új világítási hidak, új reflektorok, motoros díszlethúzók vették át a korábbi, mára már teljesen elavult színpadtechnika feladatait. A korábbi egyszerű forgószínpadot gyűrűs forgószínpad váltotta fel, ami azt jelenti, hogy a forgó közepe és gyűrűje egymástól függetlenül is mozgatható, értelemszerűen akár egymással ellentétes irányban is, ami látványos díszletváltásokat tesz lehetővé. Ugyancsak gyors és látványos díszletezést valósít meg az a 36 tagból álló díszletmozgató kocsi, amely a hátsó színpadról fél perc alatt áthúz egy teljesen felépített díszletet a színpadra.